NBA: a vallást választja, milliókról mond le, és visszavonul a sztár

Vágólapra másolva!
2019.06.29. 16:03
null
Darren Collison (sárgában) visszavonult (Fotó: Getty Images)
Mindössze 31 esztendősen bejelentette visszavonulását Darren Collison, az NBA-ben szereplő Indiana Pacers játékosa.

 

Collison a közleménye szerint egyrészt a családot, másrészt pedig a vallást választja a játék helyett: az irányító elkötelezett híve a Jehova tanúi felekezetnek, s mint elmondta, a jövőben többet szeretne önkénteskedni.

„Miközben még mindig szeretem a kosárlabdát, akadnak fontosabb dolgok is, például a családom és a hitem. Tagja vagyok a Jehova tanúi gyülekezetnek, s számomra mindent a hitem jelent. Rengeteg örömöt lelek az önkénteskedésben, abban, hogy másokon segíthetek és részt vehetek egy világméretű szolgálatban. Ez az öröm semmihez sem fogható. Úgyhogy ahogy mondtam, visszavonulok az NBA-től.”

Collison döntése azért is meglepő, mivel épp ezen a nyáron válik szabadügynökké, a hírek szerint pedig több együttes is szerződtetni akarta, ráadásul az új megállapodással akár évi 12 millió dollárnál is többet kereshetett volna.

Darren Collison tíz idényt húzott le az NBA-ben, ez idő alatt több mint 43 millió dollárt keresett.

Legfrissebb hírek

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
Tegnap, 8:55

Mesébe illő hajrával fordított az Indiana, ki is ejtette a Milwaukee-t az NBA rájátszásából

Amerikai sportok
2025.04.30. 07:58

NBA: egy győzelemre a továbbjutástól a Boston és az Indiana

Amerikai sportok
2025.04.28. 07:08

Ismét vezet a Lakers ellen a Timberwolves, szépített a Bucks – videók

Amerikai sportok
2025.04.26. 08:14

Luka Doncic vezérletével egyenlített a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.04.23. 08:26

Hiába Doncic 37 pontja, a Lakers vereséggel kezdte a rájátszást – VIDEÓK

Amerikai sportok
2025.04.20. 09:28

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott a Clipperstől, így playinre kényszerül

Amerikai sportok
2025.04.14. 00:28

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28
Ezek is érdekelhetik