Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

M. B.M. B.
2026.02.03. 07:18
Odahaza nyert a Grizzlies (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzést rendeztek magyar idő szerint hétfő este, ill. kedd hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).

Nem fut túl jó idényt a Memphis Grizzlies, ennek ellenére elkapta az ebben az idényben már 31 győzelmet számláló, várhatóan a rájátszásba is bejutó Minnesota Timberwolvest. A mérkőzés elején ugyan még a vendégek voltak előnyben, de még az első negyed vége előtt összekapta magát a Grizzlies, s ezt követően már nem volt megállás – a 30 pontos Jaren Jackson Jr. vezette hazaiak nem engedték ki kezükből a vezetést, s a vártnál magabiztosabb sikert arattak. 

Papíron hasonló erőt képviselő csapatok ütközetét ígérte a Clippers–76ers mérkőzés, ehhez képest a vendégek állva hagyták a Los Angeles-i csapatot. Kawhi Leonard ugyan berámolt 29 pontot a 76ers kosarába, de a másik oldalon az ugyanennyi pontot dobó Tyrese Maxey, illetve a dupla duplázó Dominick Barlow vezette philadelphiaiak végig kontroll alatt tartották a meccset, s az autósportban használatos kifejezéssel élve „rajt-cél győzelmet” könyvelhettek el.

Győzelmet ért a Sengün-show Indianapolisban, a vendég Rockets török légiósa 39 pontja mellett 16 lepattanót és öt gólpasszt tett bele a közösbe, csapata pedig fordulatos mérkőzésen fektette két vállra az előző évadban még nagydöntős, most viszont pocsék idényt futó Pacerst.

Nem ez volt az évad legpontgazdagabb meccse (úgy is mondhatnák, hogy a védekezésen volt a hangsúly), ezzel együtt a Charlotte Hornets úgy győzte le a New Orleans Pelicanst, hogy a második negyed egy adott pontján 22 pontos hátrányban is volt. A hazaiak úgy a harmadik, mint a negyedik játékrészt nagy különbséggel nyerték meg, így tovább üldözik a playint jelentő helyeken álló Hawks, Bulls kettőst a Keleti főcsoportban.

NBA
ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–New Orleans Pelicans 102–95
Indiana Pacers–Houston Rockets 114–118
Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 137–128
Los Angeles Clippers–Philadelphia 76ers 113–128

 

Legfrissebb hírek

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
12 órája

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
2026.10.12. 17:47

NBA: LeBron James lejátszotta első mérkőzését új csapatában, a Sixersben

Amerikai sportok
2026.10.09. 09:03

Csatlakozott az Atlético Madrid tulajdonosi köréhez az NBA egyik legnagyobb sztárja

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 22:42

NBA: Jokics már az előszezonban bemutatta az év gólpasszát – videó

Amerikai sportok
2026.10.05. 08:11

Új rekord: több mint tizenkét millióért kelt el Jordan meze

Kosárlabda
2026.10.01. 10:20

NBA: hamarosan kiválasztják a leendő Las Vegas-i csapat tulajdonosait

Amerikai sportok
2026.09.30. 18:41

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04