NFL: a Steelers óriási pofont osztott ki a Panthersnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 07:02
null
Big Ben tündökölt a Panthers ellen (Fotó: Karl Roser/steelers.com)
A Pittsburgh Steelers 52–21-re legyőzte a Carolina Pantherst az NFL 9. fordulójának nyitó mérkőzésén, a Csütörtök esti rangadón.

Aki izgalmas összecsapást várt, annak bizony csalódnia kellett: noha a Carolina rögtön az első támadásából felpakolt hét pontot a táblára, a Pittsburgh erre 21 ponttal válaszolt, Mike Tomlin csapata mindezt ráadásul egy negyed alatt hozta össze, két TD érkezett a támadóktól, de a védelem is visszahordott egy labdaszerzést a vendégek végzónájába (21–7).

A folytatás sem a Párducok szájíze szerint alakult, a vége óriási verés lett lett – a Pittsburgh 52–21-re legyőzte a Pantherst.

Amíg Cam Newton csak szenvedett, addig Ben Roethlisberger tündökölt – a Steelers irányítója végül öt touchdown-passzal fejezte be a mérkőzést, mindössze három sikertelen átadása volt (22/25, 328 yard). Antonio Brown, az együttes sztárelkapója, és James Conner, a gárda futója is összehozott egy-egy TD-t, amivel a jelenlegi idényben már mindketten 10 touchdownnal állnak, arra pedig, hogy egyazon csapatból ketten is legalább tíz TD-t fel tudjanak mutatni a kilencedik fordulóig, 1962 óta nem volt példa.

A mérkőzés összefoglalója

Sima sikerével a Steelers sorozata tovább él, Big Benék zsinórban az ötödik mérkőzésüket húzták be, mérlegük pedig 6–2–1-re módosult. A Carolina mutatója 6–3.

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ
2018. 11. 9., 2.20 Pittsburgh Steelers–Carolina Panthers 52–21
2018. 11. 11., 19.00 Chicago Bears–Detroit Lions
2018. 11. 11., 19.00 Cincinnati Bengals–New Orleans Saints
2018. 11. 11., 19.00 Cleveland Browns–Atlanta Falcons
2018. 11. 11., 19.00 Green Bay Packers–Miami Dolphins
2018. 11. 11., 19.00 Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars
2018. 11. 11., 19.00 Kansas City Chiefs–Arizona Cardinals
2018. 11. 11., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills
2018. 11. 11., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Washington Redskins
2018. 11. 11., 19.00 Tennessee Titans–New England Patriots
2018. 11. 11., 22.05 Oakland Raiders–Los Angeles Chargers
2018. 11. 11., 22.25 Los Angeles Rams–Seattle Seahawks
2018. 11. 12., 2.20 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys
2018. 11. 13., 2.15 San Francisco 49ers–New York Giants
Szabadnaposok: Baltimore Ravens, Denver Broncos, Houston Texans, Minnesota Vikings
Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

A Panthers megizzasztotta a Los Angelest, de a Rams jutott tovább – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 02:48

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

Elképesztő negyedik negyedes végjáték után a Steelers a Ravenst megverve bejutott a rájátszásba – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 05:58

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 01:53

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42
Ezek is érdekelhetik