NBA: rövid és kínos kaland – Carmelo Anthony repül a Rocketstól is

2018.11.16. 10:56
null
Csúnya volt, rövid volt, elég volt – három hónapig tartott Carmelo Anthony houstoni kalandja (Fotó: AFP)
Az NBA-ben szereplő Houston Rockets hamarosan megválik Carmelo Anthonytól.

 

A felek búcsúját a Houston Rockets vezetősége a gárda hivatalos honlapján is elismerte.

Anthony tündérmeséje nem tartott sokáig: a 34 esztendős sztárt július végén úgy cserélte el az Oklahoma City az Atlanta Hawkshoz, hogy még arra is hajlandó volt, hogy cserébe kifizesse a játékos teljes bérét az idényre – ami cirka 27.9 millió dollár –, csak távozzon végre.

Anthonyt az Atlanta az üzlet létrejötte után gyorsan ki is vásárolta (mivel nem tartott rá igényt), aki így szabadügynökké vált. Sokáig pletykálták, hogy Carmelo célja egyértelműen az, hogy gyűrűt szerezzen, ezért a veterán minimumért (2.4 millió dollár) a bajnokesélyes Rocketshez szerződik – ez meg is történt augusztus közepén.

Anthony a szezon kezdete óta tíz mérkőzésen pályára is lépett a Houstonban, ám a csapat érezhetően gyengébb volt akkor, amikor a sztár a pályán volt, ráadásul látszólag nem is illett bele a gárdába – mutatói siralmasak voltak, a védekezésben nem volt hatékony, teljesítménye (és mentalitása) pedig a társakra is kihatott.

A Rocketsnél most úgy döntöttek, nincs értelme tovább erőltetni az együttműködést, s mint az olvasható, Anthonyt hamarosan kirakják, és ismét szabadon igazolhatóvá válik. Három hónapig tartott tehát Anthony legújabb „házassága”…

Legfrissebb hírek

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:51

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
2026.04.27. 07:30

NBA: a Lakers másodszor is legyőzte a Houstont

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:27

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

NBA: Sengün vezérletével szárnyalt a Rockets; nagy pofont kapott a Magic

Amerikai sportok
2026.03.30. 07:55

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
2026.03.21. 07:29

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
2026.03.01. 07:50

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18
Ezek is érdekelhetik