NBA: Hardent választották a legértékesebb játékosnak

MTI MTIMTI MTI
2018.06.26. 10:09
null
James Harden szépen felöltözött a díjátadóra (Fotó: AFP)
James Hardent, a Houston Rockets kosárlabdázóját választották az észak-amerikai bajnokság (NBA) elmúlt szezonjának legértékesebb játékosává (MVP).

A 28 éves Hardent a szavazáson résztvevő 101 szakíró közül 86-an tették az első helyre, míg 15-en a másodikra, ezzel 965 ponttal nyerte a voksolást. A második helyen a korábbi négyszeres győztes LeBron James, a Cleveland Cavaliers klasszisa végzett, ő kapta a „maradék” 15 első helyes szavazatot. A harmadik Anthony Davis, a New Orleans Pelicans centere lett.

Harden a 2017–2018-as szezonban meccsenként átlagosan 30.4 pontot szerzett, 8.8 gólpasszt adott és 5.4 lepattanót szedett le, vezetésével a texasi csapat megnyerte az alapszakaszt és a Nyugati főcsoport döntőjében végül hétmeccses küzdelemben maradt alul a későbbi bajnok Golden State Warriorsszal szemben. Harden 2012-ben még az Oklahoma City Thunder játékosaként a legjobb hatodik ember lett a ligában, az NBA történetében Bill Walton után ő a második kosaras, aki mindkét címet begyűjtötte.

Az év újonca címet Ben Simmons érdemelte ki a Philadelphia 76ers-ből: a második szezonjában szereplő irányítónak – aki az elsőt sérülés miatt teljes egészében kihagyta, ezért lehetett jelölt – 12 tripla duplája (három statisztikai mutatóban is két számjegyű teljesítmény) volt az idényben, ő a második újonc az NBA történetében, akinek ez sikerült.

Az év védőjének Rudy Gobert-t, a Utah Jazz francia játékosát választották, annak ellenére, hogy mindössze 56 mérkőzésen tudott pályára lépni a szezonban.

A legjobb hatodik ember – pályafutása során másodszor – Lou Williams lett: a Los Angeles Clippers játékosa ebben az idényben hatszor dobott legalább 35 pontot a kispadról beszállva.

A legtöbbet fejlődött kosaras címet Victor Oladipo kapta, az Indiana Pacersben pontszámban (23.1), lepattanóban (5.3), gólpasszban (4.3) és mezőnyszázalékban (48) is pályafutása legjobb számait hozta, emellett labdaszerzésekben (2.4) vezette az NBA-rangsort.

Az Év edzőjének Dwane Caseyt választották, aki a Toronto Raptorsszal klubrekordot jelentő 59 győzelmet aratott az alapszakaszban, ám a rájátszás második körében megsemmisítő vereséget szenvedett a Cleveland Cavalierstől, ezért menesztették posztjáról, s azóta már aláírt a Detroit Pistonshoz.

 

Legfrissebb hírek

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
2026.02.05. 09:57

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54
Ezek is érdekelhetik