NBA: jön a gigászok csatája – ligaelső a címvédő ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.13. 10:58
null
Óriási csatára van kilátás (Fotó: NBA Twitter)
Motivált James Harden és Chris Paul, hátuk mögött magabiztos és masszív csapattal. Mégis a legjobbjukra – vagy annál is többre – lesz szükség a Golden State Warriors elleni főcsoportdöntőben.

Nem lennénk igazságosak a Houston Rocketsszel, ha lefitymálnánk az elmúlt években nyújtott teljesítményét, ugyanis az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi hat rájátszásának tagja volt, sőt, 2015-ben főcsoportdöntőt játszhatott. Ugyanúgy, ahogyan most is és ugyanúgy a Golden State Warriors ellen.

Hogy ugyanúgy 4–1-gyel búcsúztatják-e, az erősen kérdéses, James Harden és kompániája bizonyára rendkívül szomorú lenne, ha így alakulna. Mert megnyerték az alapszakaszt, nemcsak Nyugaton, hanem összességében is, ráadásul képesek túldobni a Harcosokat, no és náluk a pályaelőny. A túloldalon viszont ott a rutin és több a sztár, azonban dőreség lenne lebecsülni Harden és Chris Paul éhségét első bajnoki aranygyűrűjükre.

A Minnesota Timberwolves és a Utah Jazz mindenesetre nem volt rágós falat Mike D’Antoni brigádja számára, a Jazz elleni ötödik mérkőzésen Paul szárnyalt, 41 pontot dobott, a rájátszásban ennyit még sosem termelt. Szinte hihetetlen, de a 33 éves irányító karrierje 892 alapszakasz-mérkőzése során mindig a kezdőcsapat tagja volt, és nem történt ez másként a playofftalálkozókon sem, de azokból „csupán” 86-ot számlál. Nem csoda, hogy edzői kivétel nélkül bíznak benne, hiszen fantasztikus képességű játékos, aki kicsit talán alul is van értékelve ahhoz képest, hogy milyen tudás van a birtokában. Paul a főcsoportdöntőben is első bálozó lesz, korábban a New Orleans Hornets és a Los Angeles Clippers színeiben nem tört ilyen magasságokba.

Chris Paul parádéja a Jazz elleni 5. meccsen:



Harden és Paul az egyik oldalon, Stephen Curry, Kevin Durant és Klay Thompson a másikon. Meg Draymond Green, de akkor hozakodjunk elő Clint Capelával, a 23 éves svájci ugyanis élete legjobb idényét futja, nemcsak a lepattanókat szedi ipari mennyiségben, hanem a kosárszerzésből is részt vállal. Harden, Paul és Capela önmagukban nem lennének elegendőek, fel kell melléjük nőnie valakinek, ha a Rockets eséllyel akarja felvenni a versenyt a Golden State Warriors kíméletlen gépezetével. Eric Gordon lehetne az, aki tavaly a legjobb hatodik ember volt az NBA-ben, a 29 éves bedobónak kell valami nagyon különlegeset produkálnia a slágerpárharc során.

Az évadban eddig háromszor találkoztak a felek, a szezonnyitó mérkőzésen egypontos Rockets-siker született, miután Durant „buzzerje” a végső dudaszó után érkezett. Januárban tíz ponttal nyertek a Harcosok, aztán két hét múlva nyolc egységgel a Rakétások, szóval kiegyenlített a buli, nüanszok dönthetnek majd az előrehozott nagydöntőben. Mert igazából erről van itt szó…

Az októberi mérkőzés utolsó percei:

NBA, 2017–2018 – RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
BOSTON CELTICS (2.)–CLEVELAND CAVALIERS (4.), AZ ÁLLÁS: 1–0
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers108–83
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 05.15.
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics
05.19.
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics
05.21.
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 05.23. (ha szükséges)
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics
05.25. (ha szükséges)
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 05.27. (ha szükséges)
NYUGATI FŐCSOPORT
HOUSTON ROCKETS (1.)–GOLDEN STATE WARRIORS (2.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Houston Rockets–Golden State Warriors05.14.
Houston Rockets–Golden State Warriors05.16.
Golden State Warriors–Houston Rockets 05.20.
Golden State Warriors–Houston Rockets 05.22.
Houston Rockets–Golden State Warriors
05.24. (ha szükséges)
Golden State Warriors–Houston Rockets
05.26. (ha szükséges)
Houston Rockets–Golden State Warriors
05.28. (ha szükséges)
A dátumok helyi idő szerint értendők.
Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2026.02.04. 11:02

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
2026.02.03. 17:27

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

NFL: csereirányítóval sansztalan a Broncos a Super Bowlra a Patriots ellen?

Amerikai sportok
2026.01.24. 17:03

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50
Ezek is érdekelhetik