Amerikai futball: profi ligát indít a WWE tulajdonosa

MTI MTIMTI MTI
2018.01.26. 09:57
Két év múlva elindítja az XFL névre keresztelt profi amerikaifutball-ligáját Vince McMahon, a világ legnagyobb pankráció szervezetének, a WWE-nek a tulajdonosa.

A 72 éves üzletember csütörtök este élő internetes sajtótájékoztatón jelentette be, hogy újraéleszti a ligát, amelyet 2001-ben egy évig működtetett, akkor azonban nem volt sikeres.

A tervekkel kapcsolatban leszögezte, nyolc csapattal, 40 fős keretekkel indul majd a bajnokság, amelynek alapszakasza – amely várhatóan januárban, tehát az NFL idényének a rájátszása közben rajtol – tíz fordulóból áll, majd egy elődöntőt és döntőt rendeznek. Hozzátette, szeretnének gyorsítani a játékon, így a mérkőzések kétórásak lesznek, s nem lehetnek olyan játékosok a pályán, akik büntetett előéletűek.

Megjegyezte, hogy az XFL-ben a játékosok nem fejezhetik ki személyes szociális, illetve politikai véleményüket. Ezek a feltételek vélhetően azért kerültek bele a tervekbe, mert McMahon jó kapcsolatot ápol Donald Trump amerikai elnökkel, felesége, Linda ugyanis a kisvállalkozásokért felelős hivatal vezetője.

Trump az NFL előző idényében bírálta a játékosokat, elsősorban a himnusz alatti térdelés miatt, a futballisták ugyanis így tüntettek a feketék elleni rendőri erőszak ellen. Az amerikai elnök azt mondta, ezeknek a játékosoknak nincs helye a ligában, s a tulajdonosokat is arra buzdította, hogy szabaduljanak meg a „renitensektől”.

Legfrissebb hírek

Budapest legnagyobb játékostoborzójára készül a kétszeres bajnok Cowbells

Amerikai sportok
2026.03.11. 14:47

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2026.02.07. 00:14

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

Ifjabb Marvin Harrison remekelt, a Cardinals megverte Dallasban a Cowboyst – videó

Amerikai sportok
2025.11.04. 10:10

NFL: a Broncos két TD-s hátrányból felállva elvette a címvédő Eagles veretlenségét

Amerikai sportok
2025.10.05. 23:12

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2025.09.09. 16:19
Ezek is érdekelhetik