NBA: olyasmi történt LeBron Jamesszel, ami eddig sohasem

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 06:57
null
LeBron James (Fotó: AFP – archív)
LeBron James (Cleveland Cavaliers) NBA-karrierjének első kiállítása jelentette a szenzációt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján. Történt ez éppen pályafutása másik csapata, a Miami Heat ellen, amellyel kétszer bajnok lett.

 

Két perc volt hátra a Cleveland–Miami mérkőzés harmadik negyedéből, a Cavs több mint húsz ponttal vezetett, amikor a kosárra törő LeBron James úgy vélte, James Johnson szabálytalankodott vele szemben, és ezért a játékvezetőnek közbe kellett volna avatkoznia.

Ez nem történt meg, James emelt hangon reklamált Kane Fitzgerald játékvezetőnél, aki előbb technikaival sújtotta a Cavs vezérét, majd ki is állította.

AZ A BIZONYOS TÁMADÁS ÉS AZ UTÓJÁTÉK



Jamesnek ez volt az 1082. alapszakasz-mérkőzése a ligában, de korábban még sohasem állították ki. A jelenleg aktív NBA-játékosok közül csupán ketten játszottak több meccset kiállítás nélkül: Tony Parker (1144) és Pau Gasol (1139).

„Szabálytalankodtak velem szemben, és szabadjára engedtem a felgyülemlett frusztrációt – mondta a mérkőzés után LeBron James. – Ama bizonyos támadás során, a gyűrűig vezető úton (Johnson) többször is szabálytalankodott, ez az igazság. Aztán elmondtam, amit el kellett mondanom, léptem is volna tovább, a játékvezető azonban úgy látta jónak, ha kioszt nekem két technikait. Ez van. De nyertünk, és ennél fontosabb nem történhetett.”

A játékvezetők általában nem nyilatkoznak a meccsek után, de a liga ezúttal elérhetővé tette a riporterek számára Kane Fitzgeraldot. Ő ezt mondta:

„Sok minden közrejátszott a döntésemben. Az esetnél nem fújtunk, válaszul ő azonnal megindult felém, az orrom előtt a levegőbe suhintott, agresszíven számonkért, és közben nem egy vulgáris kifejezést üvöltött a fülembe.”

Kérdésre válaszolva Fitzgerald hozzátette: a meccs korábbi szakaszában semmi olyasmi nem történt, ami közrejátszott volna a kiállításban, amelyet valójában egy technikai után rendelt el.

James 21 ponttal, 12 lepattanóval, hat gólpasszal, öt labdaszerzéssel és egy blokkal járult hozzá a volt csapata elleni győzelemhez, amely az idény eddigi legjobb Cavs-első félideje (75 pont) után cseppet sem forgott veszélyben.

Bővebben itt olvashat a mérkőzésekről!

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Miami Heat 108–97
(35–24, 40–25, 18–25, 15–23)
Minnesota Timberwolves–Washington Wizards 89–92 (30–23, 21–20, 20–25, 18–24)
Chicago Bulls–Phoenix Suns 99–104 (29–28, 14–18, 27–27, 29–31)
Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 87–112 (26–32, 11–29, 22–31, 28–20)
Utah Jazz–Denver Nuggets 106–77 (26–24, 22–25, 28–17, 30–11)

Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
2025.12.26. 11:59

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58
Ezek is érdekelhetik