NBA: Durant bejelentése megmozgatta a játékospiacot

2016.07.05. 15:53
Mint arról tegnap beszámoltunk, Kevin Durant az utóbbi évek egyik legnagyobb átigazolását végrehajtva otthagyta az Oklahoma City Thundert, és a 2015-ös bajnokhoz, a Golden State Warriorshoz igazolt. Durant lépése felkavarta a játékospiac állóvizét.

Azt már a nagy bejelentés előtt is lehetett tudni, hogy amennyiben a 27 éves sztár a GSW mellett teszi le a voksát, akkor az előző szezonban döntős oaklandi csapatból több játékostól is meg kell válni, hogy Durant fizetésének helyet teremtsenek.

Amint nyilvános lett Durant csapatváltása, a várakozásoknak megfelelően a Warriors több játékos átigazolási státuszát is megváltoztatta „korlátozottról” „szabadon igazolhatóvá”. Alig néhány órával később a kezdő centert, Andrew Bogutot egy második körös draftjogért Dallasba „postázták”, valamint egy másik kezdő, Harrison Barnes is követte az ausztrált.

További lépésként a Golden State megszerezte áron alul – az épp a Dallast elhagyó – Zaza Pachuliát. Érdekesség, hogy a már két éve visszavonult Jermaine O'Neal is jelezte, hogy még egy évet szívesen játszana Curryékkel.

Eközben úgy néz ki, hogy az Oklahoma Cityben „egyedül” maradt Russell Westbrookot is kénytelen elengedni a Thunder, mivel Durant távozásával jelentősen csökkent az esélyük az irányító megtartására. Westbrook szerződése 2017-ben jár le, így lehet, hogy jobban járnak, ha már most, vagy év közben értékké teszik és elcserélik.

Mellékzöngeként amint kiderült, hogy a Durantre szintén pályázó San Antonio Spurs lemaradt a szupersztárról, egyből megegyezett Pau Gasollal, ezzel a Spurs továbbra is az egyik legnagyobb kihívója maradt a nyugati bajnoknak.

Legfrissebb hírek

NBA: a Spurs nyerte a főcsoportdöntő utolsó meccsét, nem véd címet a Thunder

Amerikai sportok
2026.05.31. 08:07

Wembanyama vezérletével magabiztosan nyert, és kiharcolta a hetedik meccset a Spurs – videó

Amerikai sportok
2026.05.29. 08:25

NBA: Gilgeous-Alexander ezúttal remekelt, ismét vezet az Oklahoma

Amerikai sportok
2026.05.27. 07:42

A Spurs 82 ponton tartotta a címvédőt, egyenlített a nyugati döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.05.25. 07:40

A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
2026.05.24. 11:22

NBA: extra segítség jött a padról, az Oklahoma idegenben megverte a Spurst

Amerikai sportok
2026.05.23. 07:20

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
2026.05.21. 08:48

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44
Ezek is érdekelhetik