NBA: nem súlyos Curry sérülése, de legalább két hetet kihagy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.25. 23:43
Egy szerencsétlen mozdulat miatt kificamodott Stephen Curry térde, ezért az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors irányítójának legalább két hetet ki kell hagynia.

Curry a Houston Rockets elleni vasárnapi mérkőzésen sérült meg, amikor olyan szerencsétlen csúszott el egy izzadságcsíkon, hogy a jobb térde kificamodott. A hétfői MRI-vizsgálat kimutatta, hogy Curry térdszalagja meghúzódott és bár nem súlyos a sérülése, két hét múlva újra megvizsgálják.

Ez azt jelenti, hogy a címvédő Warriros sztárjának legalább két hetet kell kihagynia, így a Rockets elleni ötödik mérkőzését is a rájátszás első körében. A Golden State jelenleg 3–1-re vezet, így egy újabb győzelem a továbbjutását jelentené.

ƒ„Köszönöm az összes imát és üzenetet. Érezni lehet a pozitív energiát. Isten hatalmas. Összegyűjtöm az összeset és rendben leszek.” – írta Stephen Curry Twitter-bejegyzésében.

CURRY SÉRÜLÉSE

Legfrissebb hírek

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA: Gilgeous-Alexander ezúttal remekelt, ismét vezet az Oklahoma

Amerikai sportok
2026.05.27. 07:42

Négy vasemberrel és rekordnézettséggel búcsúzott az NBA alapszakasza

Amerikai sportok
2026.04.18. 12:56

NBA: Wembanyama és Curry kapta a legtöbb voksot, ők a sajtó kedvencei

Amerikai sportok
2026.04.14. 13:50

NBA: a Denver befutott harmadiknak Nyugaton, a Toronto csípte el a keleti ötödik helyet

Amerikai sportok
2026.04.13. 08:47

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
2026.04.07. 09:05

NHL: a Minnesota Wild idén is bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
2026.04.03. 09:33

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58
Ezek is érdekelhetik