NBA: eltört a 216 centi magas spanyol válogatott lába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.10. 09:40
Eltört a lába Marc Gasolnak, a Memphis Grizzlies és a spanyol kosárlabda-válogatott első számú centerének, így hosszú kihagyás vár rá.

A Grizzlies csupán egy rövid közleményt adott ki 216 centis játékosáról, amelyben a sérülés tényét közölte, ám arról nem írt, hogy mikor tört el Gasol jobb lába és arról sem, hogy mennyit kell kihagynia. Az észak-amerikai profi liga (NBA) honlapjának cikke szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a mostani szezonban már nem lesz bevethető.

A 31 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes center kiesése óriási veszteség a Memphis számára. Gasol a csapat egyik legjobbja, az 52 eddigi alapszakaszmeccsen 16.6 pont és 7 lepattanó volt az átlaga, mellyel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az együttes jelenleg 30 győzelemmel és 22 vereséggel a biztos rájátszást érő ötödik helyen áll a Nyugati főcsoportban.

A spanyol válogatottnál is aggódhatnak Gasol miatt, mivel nélküle jelentősen csökkennének a csapat esélyei arra, hogy az olimpián legyőzzék a kétszeres címvédő amerikai válogatottat. A spanyolok Londonban és azt megelőzően Pekingben is döntőt játszottak az NBA-sztárokból összeállított tengerentúliakkal.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
2025.09.12. 09:50

Gigászi szerződést írt alá, majd azonnal meg is sérült a Grizzlies sztárja

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:00

Kiengedték a kórházból a MotoGP bajnokát

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 11:45

Luka Doncic vezérletével egyenlített a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.04.23. 08:26
Ezek is érdekelhetik