NHL: már négy csapat helye biztos a rájátszásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.29. 07:22
null
A Montreal az első kanadai csapat, amelynek biztos a helye a playoffban (Fotó: Reuters)
Az ezúttal vereséget szenvedő New York Rangers után újabb három csapat biztosította be helyét az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság rájátszásában. Az NHL alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Montreal Canadiens a Florida, a Nashville Predators a Washington, az Anaheim Ducks pedig a New York Islanders legyőzésével tette meg mindezt.

A Montreal Max Pacioretty hosszabbításos góljával múlta felül a Floridát, ezzel a New York Rangers után második keleti csapatként, az NHL-mezőnyben első kanadaiként tette biztossá rájátszásbeli szereplését. Ám a Canadiensnél nyoma sincs az ünneplésnek.

„Biztosak voltunk benne, hogy már márciusban fix helyünk lesz a playoffban. Ez a csapat tényleg ilyen jó, a valós kérdés pedig az, hogy bebiztosítjuk-e magunknak a hazai pálya előnyét. Óriási lenne" – mondta Alex Galchenyuk, aki szintén betalált a Panthers kapujába.

A zsinórban harmadszor playoffszereplő Canadiens egy lépést tett a főcsoportelsőség felé azzal, hogy a Rangers 4–2-re kikapott Bostonban.

A nyugati klubok közül a Nashville Predators a Washingtonban aratott győzelmével lett a rájátszás biztos szereplője – éppen 2012-es vezetőedzője, Barry Trotz csapatának legyőzése után érte el a bravúrt.

Néhány perccel később a ligaelső Anaheim Ducks is a playoffba küzdötte magát, mégpedig szintén egy keleti városban, a New York Islanders legyőzésével. Bruce Boudreau a meccs után meglepődött a tényen, s elmondta, játékosai sem foglalkoztak azzal, mikor lesz meg a playoff.

„Csak egy célunk, van, hogy meccsről meccsre javuljunk. A többi úgyis jön magától" – mondta a mester.

NHL, ALAPSZAKASZ
Washington Capitals–Nashville Predators 3–4
Boston Bruins–New York Rangers 4–2
New York Islanders–Anaheim Ducks 2–3
Philadelphia Flyers–San Jose Sharks 2–3 – h. u.
Pittsburgh Penguins–Arizona Coyotes 3–2
Detroit Red Wings–Tampa Bay Lightning 4–0
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 3–1
Montreal Canadiens–Florida Panthers 3–2 – h. u.
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–3 – h. u.
Minnesota Wild–Los Angeles Kings 4–1
St. Louis Blues–Columbus Blue Jackets 2–4
Colorado Avalanche–Buffalo Sabres 5–3
Vancouver Canucks–Dallas Stars 3–4 – h. u.

Legfrissebb hírek

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
22 órája

NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Amerikai sportok
2025.05.05. 07:59

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
2025.05.04. 07:52

NHL: egyenlített a St. Louis, hetedik meccs dönt a párharcban

Amerikai sportok
2025.05.03. 07:43

NHL: hetedik meccs dönt a Colorado–Dallas párharcban

Amerikai sportok
2025.05.02. 07:37

NHL: továbbjutott a Capitals és a Panthers, előnyben a Jets

Amerikai sportok
2025.05.01. 09:31

Visszavonult a Tripla Arany Klub egyetlen finn hokisa

Jégkorong
2025.04.30. 10:10

A Carolina az NHL rájátszásának első továbbjutója – videók

Amerikai sportok
2025.04.30. 07:36
Ezek is érdekelhetik