NHL: tizenkét év után újra lenne világkupa

Vágólapra másolva!
2014.06.05. 13:35
A tervek szerint 2016 szeptemberében ismét megrendeznék a jégkorongozók világkupáját. Többek között erről tárgyalt az észak-amerikai profi liga (NHL) vezérkara, valamint a játékosokat tömörítő érdekvédelmi szervezet (NHLPA) a Stanley-kupa-döntő első, Los Angeles-i találkozója előtt.

A vk-t legutóbb 2004-ben rendezték meg Európában és Észak-Amerikában, erőssége pedig az olimpiai tornával vetekedett. Ráadásul a klubtulajdonosok is jobban szeretik a szeptemberi időpont miatt, mert nem kell leállítani a bajnokságot, mint az ötkarikás játékok idején. Így aztán tényleg a legerősebb válogatottak állhatnak ki, ami a világbajnokságokra nem igaz, hiszen a májusi időszakban javában tart az NHL rájátszása.

Gary Bettman, az NHL első számú vezetője elmondta: nagyon jól állnak a tárgyalások a vk-t illetően, ugyanakkor az NHL-es sztárok 2018-as olimpiai szerepléséről még nem esett szó. A pjongcsangi rendezés miatt sok tulajdonos elégedetlen, hiszen megint az észak-amerikai földrésztől messze eső időzónába kellene utazniuk a játékosoknak, és még az alapszakasz is szünetelne három hétre februárban.

Az NHL-ben szóba került a létszámbővítés is, jelenleg ugyanis a Keleti főcsoportban 16, a Nyugatiban 14 csapat szerepel. Elsősorban Seattle és Québec City szeretne csatlakozni a mezőnyhöz.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
9 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik