A Knicks lassan búcsúzhat a playofftól, a Pacers az 1. kiemeléstől

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.04.07. 10:15
null
LeBron James győzelemre vezette a Heatet és nehéz helyzetbe sodorta a Knickset (Fotók: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján a Miami Heat legyőzte a New York Knickset, az Atlanta Hawks viszont Indianapolisban győzött – ezzel eldőlni látszik a keleti első és nyolcadik hely sorsa. Nyugaton hasonló forgatókönyv szerint zajlottak az események: a Spurs legyőzte a Memphist, a Suns viszont a Michael Jordant megelőző Duranttel felálló Thundert verte, így a Spurs gyakorlatilag már megnyerte a főcsoportot, míg a Grizzlies most már meccshátránnyal kilencedik. A Dallas is győzött a playoffért harcolók közül, rajta kívül a 3–6. helyen tanyázók is egytől egyig sikernek örülhettek – ki könnyebben, ki nehezebben hozta össze a győzelmet. Az NBA küzdelmeiben egy nap szünet következik, mivel holnap hajnalban az NCAA döntőjét rendezik a texasi Arlingtonban. 

 

Miami Heat–New York Knicks 102–91

Két énje volt a Knicksnek. Az egyik a labdajáratós, üres triplákat és pick and rollok után tiszta zsákolásokat kialakító csapat, a másik pedig a nem passzoló, emberről dobáló csapat. Az előbbi az első negyedben 13-mal is vezetett, az utóbbi viszont odaadta a meccset a Heatnek. Ugyan JR Smith tripláival életben tudtak maradni sokáig, a címvédő Wade nélkül is magabiztosan nyert.

Smith rekorder, Anthony küzdött. A dobóhátvéd 22 (!) triplát suhintott rá, ez NBA-rekord, ebből 10(!) be is talált, ez pedig franchise-rekord. Viszont a pumpálásért főleg ő volt felelős, illetve Anthony, akit nagyon zavart a vállsérülése, hiszen 4/17-es mezőnymutatóval szenvedett össze 13 pontot. Pedig nagyon kellettek volna a pontjai, hiszen LeBron James 38-ig jutott a túloldalon, de csapatként is 56%-kal dobott a Heat mezőnyből, 44%-kal pedig a triplavonalon túlról.

Center nélkül is jó volt a Heat. Sem Oden, sem Andersen nem volt bevethető ma, így center nélkül, összesen két erőcsatárral a keretben volt kénytelen kiállni a Miami, volt pillanat, amikor négy hátvéd mellett csak Haslem volt fent a pályán, de ennek ellenére nem maradtak le a lepattanózásban, csupán hárommal nyerte ezt a Knicks.

A Heat legjobb dobói: James 38/9, Chalmers 15/6, Bosh 14/3
A Knicks legjobb dobói: Smith 32/30, Felton 15/6, Anthony 13/3

Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 120–97

Dobásbiztonságból jeles. Az ellenfél nem késztette különösebb erőkifejtésre a hazai gárdát, ám így is dicséretre méltó precizitással dobtak. Az első három negyedben 61%-os mezőnymutatón álltak, s csak negyedik negyedbeli rontásukon (56,6%) múlt, hogy nem sikerült megdönteniük a szezoncsúcsukat (58,5%). Paulon nem igazán találtak fogást a vendégek kisemberei, hibátlanul triplázott, kiosztott 6 gólpasszt, de egyik sem Jordan, vagy Griffin zsákolással ért gyűrűbe.

Lassan elfogy a Lakers. Több szempontból is várja a szezon végét a fennállásának második leggyengébb szezonját futó püspöklila-arany mezes együttes, mely 52. vereségével franchise rekordot állított be ma éjjel. Sajnos lassan már nem lesz hadra fogható játékosuk. Bazemore a második negyed elején megsérült és már nem tért vissza, Young pedig egy jókora jeges csomaggal a lábán ülte ki a találkozó második felének döntő részét. A félidőig még tartották magukat a vendégek, onnan azonban beindult a henger, nem tudtak megálljt parancsolni a Clippersnek.

Rekordok. DeAndre Jordan sorozatban 236. mérkőzésén lépett parkettre, mely az aktív NBA játékosok között a leghosszabb sorozat, s a negyedik legjobb széria a klub történetében. A Clippers az első csapat az 1966/67-es Golden State Warriors után, mely ugyanabban a szezonban legalább háromszor verte húsz ponttal a Lakerst.

A Clippers legjobb dobói: Paul 23/12, Griffin 23, Redick 15/3
A Lakers legjobb dobói: Hill 22, Young 18/6, Meeks 17/6

Sacramento Kings–Dallas Mavericks 91–93

Csúnya meccs, fontos győzelem. Túlzás lenne állítani, hogy a Dallas sziporkázó játékkal rukkolt ki, többször is el tudtak lépni néhány ponttal, de a Kings mindig visszajött a mérkőzésbe. Dirk Nowitzkit nagyon szépen szedték le a pályáról (15 pont, 5/17 mezőnyből, egyetlen lepattanó), azonban a Mavs hátvédjei ellen nem volt orvosság: A végjátékban fontos triplát és 2+1-es játékot csináló Monta Ellis, valamint a negyedik negyedben két hármast bezúzó Carter mellett Jose Calderon is jól játszott, 50 százalékos mezőnymutatóval, 4 triplával jelentkezett. Ezzel a győzelemmel a Mavs megerősítette playoffot érő helyét.

A Sacramento csak magát hibáztathatja. Rudy Gay és DeMarcus Cousins végig jól teljesített, a csapat pedig az utolsó szűk két percben folyamatosan a vonalra parancsolta az ellenfelet, akiknél Marion két szabaddobást, Nowitzki pedig 7.7 másodperccel a vége előtt egyet mellédobott – így a Kingsnek esélye nyílt egyenlíteni. A játék azonban a középtávolról nem magabiztos Cousinsra jött ki, aki elrontotta a potenciális egyenlítő dobást.

A Kings legjobb dobói: Gay 32/3, Cousins 28, McCallum 8.
A Mavericks legjobb dobói: Ellis 23/6, Carter 17/12, Nowitzki 15/6.

Indiana Pacers–Atlanta Hawks 88–107

Történelmi mélyponton a Pacers. Az első félidőben 23(!) pontot volt képes szerezni a Vogel-legénység 20%-os hatékonysággal, tripla nélkül, ami negatív franchise-rekord. A kezdők 13 pontig jutottak összesen, Roy Hibbert ki sem jött a második félidőre, így pont és lepattanó nélkül fejezte be a találkozót, ami újonc éve óta nem fordult elő vele.

Antics remekelt. A center karriercsúcsnak számító 18 pontot szerzett, ráadásul alig tudott hibázni, 7/8-as mezőnymutatót hozott össze, ebből 3/4 tripla volt. Az Atlanta csapatként is nagyon hatékony volt, 56%-kal dobtak mezőnyből és 44%-kal kintről, több gólpasszt osztottak ki és nyerték a lepattanózást is.

Hogy alakul Kelet? A Heatnek kettővel van már kevesebb veresége, mint a Pacersnek, de nehezebb a sorsolásuk, valószínűleg a pénteki egymás elleni meccs dönti el a dolgot. A Knicks viszont már hárommal többször kapott ki, mint a Hawks, ezt pedig nem nagyon lehet már ledolgozni.

A Pacers legjobb dobói: George 18/3, West 13, Hill 12/6
A Hawks legjobb dobói: Teague 25/6, Antics 18/9, Millsap 17/3

Houston Rockets–Denver Nuggets 130–125 – hosszabbítás után

Őrült meccs. A Nuggets és a Rockets is kezdőirányítói (Lawson, Beverley) állt fel, ennek ellenére igazi pontesőt láthattunk. Az első negyed után a Nuggets 5 ponttal vezetett, erre a Houston egy 47-25-ös második játékrésszel válaszolt – a kispadról Canaan az első félidőben három, Omri Casspi 2 triplával tolta szekeret. Sokan gondolhatták, hogy eldőlt, de nem a denveriek: egy 36-19-es harmadik negyeddel vágtak vissza Quincy Miller dobásaira építve, de a Lawsont helyettesítő, egykori csapata ellen játszó Aaron Brooks is 13 gólpassznál járt már ekkor. A negyedik negyed végén (itt a 26-ig jutó Fournier villogott) is nekik állt a zászló, de a végjátékot és a hosszabbítást már nem bírták.

James Harden megmentette, Parsons megnyerte. A 32 pontig, 10 gólpasszig és 4 labdalopásig jutó sztár 116-108-as vendégvezetésnél indult be, két ziccert szórt be, ezzel zárkózott a Houston. 117-114-nél Randy Foye kezében volt a győzelem, de kihagyott egy büntetőt, az ellentámadásból pedig Harden nagy triplát dobott. Foye ezután még kihagyott egy tempót – a hosszabbításban pedig jött Chandler Parsons, aki két hármast termelt be.

A Rockets legjobb dobói: Harden 32/9, Lin 19/3, Asik 18.
A Nuggets legjobb dobói: Fournier 26/18, Brooks 24/6, Q. Miller 19/9.

San Antonio Spurs–Memphis Grizzlies 112–92

Parker kiszállt, Leonard és Ginobili beszállt. Az első negyedben mindössze tíz pontot szerzett a Grizzlies, pontosan annyit, mint a Spurs francia irányítója, de Parker hátfájdalmak miatt elhagyta a parkettet és nem is tért vissza, MRI-re megy a mai nap folyamán. Hiányában Kawhi Leonard óriási meccset játszott, 26 pontjával beállította karriercsúcsát, ráadásul 12/13-as mezőnymutatóval tette mindezt. Ginobili sem tétlenkedett, 8/11-es hatékonysággal szintén 26-ig jutott, ez pedig számára szezoncsúcsot jelentett.

Bajban volt belül a Memphis. A Randolph-Gasol páros együtt mindössze 14 pontot ért el 16 rádobásból, márpedig az ő játékuk meghatározó a Grizzlies eredményességét tekintve. Rajtuk kívül ráadásul Allen (4 pont), Lee (4 pont, 1/7) és Miller (0 pont) is nagyon rossz napot fogott ki, így James Johnson hiába szórt húszat, nem nyerhettek a vendégek.

Lemaradnak a Grizzlik? Gasolékat lehajrázta a Phoenix, jelenleg egy meccsre vannak a nyolcadik helytől, de nincsenek túl jó formában és a sorsolásuk is nehéz.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 26/6, Ginobili 16/12, Duncan 13
A Grizzlies legjobb dobói: Johnson 20/6, Conley 18/6, Davis 9

Golden State Warriors–Utah Jazz 130–102

A Splash Brothers érzi a playoff közelségét. Klay Thompson és Stephen Curry 64 pontot, közte 12 (!) hármast tett be a közösbe, amit Curry még 16 gólpasszal toldott meg. Fantasztikusan járt a labda hazai oldalon, 34 gólpassz került kiosztásra - már az első negyed után 13 ponttal vezetett a GSW, így sima győzelmet aratott az Andrew Bogutot már bevető gárda.

A Jazz igyekezett. A Burks-Burke hátvédduó próbált lépést tartani az ellenfél nehéztüzéreivel, 48 pontot dobtak, az újonc Burke adott mellé 15 gólpasszt, de komolyabb esélyük nem volt a sikerre – amikor nagyon kellett, a Warriors tekert egyet a fordulatszámon, amit képtelenek voltak lekövetni.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 33/21, Curry 31/15, Green, Iguodala 11/3-11/3.
A Jazz legjobb dobói: Burke 24/6, Burks 24, Hayward, Favors 10-10.

Phoenixben nem lehetett panasz a hangulatra
Phoenixben nem lehetett panasz a hangulatra

Phoenix Suns–Oklahoma City Thunder 122–115

Dragic még Durantet is elhomályosította. A Suns hátvédje pazar megoldásokkal szedte szét a vendégek védekezését, 11/19-es hatékonysággal elért 26 pontja mellett valódi vezér volt a pályán, mindössze egyetlen labdát adott el, és a csapata 58%-kal tüzelt mezőnyből. Durant 38 pontig jutott 11 lepattanóval (zsinórban 41. alkalommal járt 25 felett, lehagyva ezzel Michael Jordant), de 50% alatt maradt mezőnyből, a triplái pedig pláne nem ültek (4/15).

Csapatként volt jobb a Suns. Többet járt a labda a hazaiaknál, így Dragic mellett Tucker, Green és Morrisék is borzasztó hatékonyan dobtak, de Bledsoe is eljutott 18 pontig. A Thundernél Durant mellett csak Westbrook 33 pontja (12/26 mezőnyből, 2/9 tripla, 8 gólpassz, 5 eladott labda) jelentett volna üdvösséget, normális esetben persze ennek is elégnek kellett volna lennie.

Komolyan gondolja a Phoenix. Miután többen lesajnálták őket, hogy kicsúsznak a legjobb nyolcból, a legutóbbi tíz meccsükből nyolcat megnyertek és egy meccsel vezetnek a Memphis előtt. A Thundernek viszont már hátra kell tekintgetnie, a Clippersnek ugyan kettővel több veresége van, de annyival többet is játszottak Griffinék.

A Suns legjobb dobói: Dragic 26/6, Green 24/15, Tucker 22/12
A Thunder legjobb dobói: Durant 38/12, Westbrook 33/6, Ibaka-Jackson 11-11/3

Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 100–94

Portlandben is melegszenek a húzóemberek. LaMarcus Aldridge 25 pontot, 18 pattanót és 4 blokkot, a Lillard-Matthews hátvédpár 41 pontot, Nicolas Batum pedig 16 egységet, valamint 12 pattanót szállított, a harmadik negyedben pedig a hazaiak megtörték az addig jól küzdő New Orleanst. A Trail Blazers 50. győzelmét aratta a szezonban, ezzel az 5. helyen állnak Nyugaton. Négy meccsük van hátra, ezeken a legfőbb céljuk az lehet, hogy a kiegészítő embereket is formába hozzák – várhatóan a Clippers vagy a Rockets ellen kezdenek az első körben, őket csak a kezdőötössel nem fogják legyőzni.

A Pelicans becsületesen helytállt. Anthony Davis hátfájdalmai ellenére ott volt a parketten, de erősen limitálta a sérülés (6/18 mezőnyből, 5 pattanó, 4 blokk), mellette még öten értek el legalább 10 pontot – ez azonban ismét csak a tisztes vereséghez volt elég.

A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 25, Matthews 21/9, Lillard 20.
A Pelicans legjobb dobói: Morrow 17/6, Davis 15, Rivers 14/3.

A FŐCSOPORTOK ÁLLÁSA
KELETI FŐCSOPORT
1. Miami - x
53 23 .697
2. Indiana - x
53 25 .679
3. Toronto - x
45 32 .584
4. Chicago - x 45 32 .584
5. Brooklyn - x
42 34 .553
6. Washington - x
40 37 .519
7. Charlotte - x
39 38 .506
8. Atlanta 34 42 .447
9. New York 33 45 .423
10. Cleveland 31 47 .397
11. Detroit 28 49 .364
12. Boston 23 54 .299
13. Orlando 22 55 .286
14. Philadelphia 17 60 .221
15. Milwaukee 14 63 .182
NYUGATI FŐCSOPORT
1. San Antonio - x
60 17 .779
2. Oklahoma City - x
55 21 .724
3. Los Angeles Clippers - x
55 23 .705
4. Houston - x
51 25 .671
5. Portland - x
50 28 .641
6. Golden State 48 29 .623
7. Dallas 47 31 .603
8. Phoenix 46 31 .597
9. Memphis 45 32 .584
10. Minnesota 38 38 .500
11. Denver 33 44 .429
12. New Orleans 32 45 .416
13. Sacramento 27 50 .351
14. Los Angeles Lakers 25 52 .325
15. Utah 24 53 .312
x: bejutott a rájátszásba
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik