NBA: Los Angelesben folytatja a bostoni sikerkovács

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 10:29
null
Doc Rivers (képünkön) a Clippers élén Vinny Del Negrót váltja (Fotó: Reuters)
A Los Angeles Clippersnél folytatja pályafutását Doc Rivers, aki kilenc idényen át volt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Boston Celtics vezetőedzője.

 

A 2008-ban bajnoki címet nyert, 51 éves mesternek 2016-ig szólt a szerződése, amely 21 millió dollárt garantált neki, ám a bostoni klub hozzájárult ahhoz, hogy a kaliforniaiak kivásárolják belőle. A Celtics az elmúlt kilenc szezonban az alapszakaszokban összesen 416/305-ös, a rájátszásokban pedig 59/47-es győzelem/vereség mérleget produkált, idén tavasszal már a playoff első fordulójában elbukott a New York Knicks ellen.

Rivers a Los Angeles-i csapatnál Vinny Del Negrót váltja, aki nem kapott új szerződést. Tanítványai ugyanis hiába értek el 56 győzelemmel klubcsúcsot az elmúlt alapszakaszban, a rájátszásban már a nyitó körben búcsúztak a Memphis Grizzlies ellen.

A sikerkovács érkezésének hírére várhatóan Los Angelesben marad az olimpiai bajnok irányító, Chris Paul, akinek öt évre 107 millió dolláros szerződést kínál a vezetőség.

Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

NBA: öt meccs után kapott ki a Boston, kiütéssel nyert a Denver

Amerikai sportok
2025.12.12. 09:29
Ezek is érdekelhetik