NHL: legendás kapus lett a Colorado vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
2013.05.24. 09:41
A kapusként négyszeres Stanley-kupa-győztes Patrick Roy lett az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Colorado Avalanche vezetőedzője.

A 47 esztendős Roy 2003-ban vonult vissza, újoncként 1986-ban, majd 1993-ban, 1996-ban és utoljára 2001-ben volt bajnok. Első két sikerét a Montreal Canadiens, utóbbiakat pedig éppen a Colorado színeiben érte el. Tizenegyszer szerepelt az All Star-válogatottban, ötször ő kapta a legkevesebb gólt a ligában, háromszor lett a liga legjobb kapusa, és ugyancsak háromszor választották a rájátszás legértékesebb játékosának.

„Hihetetlen nap ez számomra. Új és izgalmas kihívás, amelynek szeretnék megfelelni" – mondta Roy, aki visszavonulásakor az alapszakaszban és a playoffban játszott mérkőzések (1029, illetve 247), valamint a győzelmek számában (551, 151) csúcstartó volt. A rájátszások során összesen 23-szor védett hibátlanul, és ebben is a legjobbnak számított.

Roy az elmúlt nyolc évben a quebeci juniorligában (QMJHL) érdekelt Quebec Rempart vezetőedzője és főigazgatója volt, a csapattal 2006-ban kanadai bajnok lett. Ugyanebben az évben beválasztották a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame).

A Colorado 2010 óta nem jutott be a rájátszásba, idén pedig nyugaton az utolsó, összesítésben az utolsó előtti helyen végzett a 30 csapatos NHL-ben, így megköszönték Joe Sacco munkáját.

Legfrissebb hírek

Hét gólt vágott az éllovas Colorado otthonában a Pittsburgh Penguins

Amerikai sportok
8 órája

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
Tegnap, 8:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

NHL: MacKinnon négy pontot is szerzett, a Colorado kiütötte a Seattle-t

Amerikai sportok
2026.03.13. 08:15

NHL: a Montreal nyerte meg a kanadai rangadót

Amerikai sportok
2026.03.12. 09:21

A Buffalo már nyolcmeccses nyerősorozatnál jár az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.11. 07:44
Ezek is érdekelhetik