NHL: a Boston már a döntőben, életben maradt a Chicago

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.26. 08:32
null
A Bruins elbúcsúztatta a Rangerst (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában a Boston Bruins hazai pályán 3–1-re legyőzte a New York Rangerst, és ezzel bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe, míg Nyugaton életben maradt a Chicago Blackhawks, miután 4–1-re nyert a Detroit Red Wings ellen.

Tuuka Rask azok után, hogy az előző meccsen szerencsétlen gólt kapott a New York elleni párharcban, most csattanós választ adott, 28 védésével főszerepet játszott a Boston 3–1-es sikerében, amellyel kiejtette a Rangerst. Mint ismert, a Bruins már 2–0-ra vezetett az előző meccsen is, amikor jött Rask balszerencsés jelenete, a Rangers pedig végül 4–3-as hosszabbításos győzelemmel szépített a párharcban.

A bostoniak el akarták kerülni az újabb meccset, a legutóbbi párharcban hét meccsre kényszerültek a Toronto ellen, így a játékosok pihentetése szempontjából sem volt mindegy, hány találkozóra kerül sor. A találkozón ugyan a vendégek szereztek vezetést az első harmadban, de a másodikban fordított a Boston, az utolsó percben pedig egy üres kapus találattal zárta le a meccset és egyben a párharcot.

A Chicago a kiesés elkerüléséért lépett pályára a Detroit ellen, és nagyszerű előnykihasználásának köszönhetően 4–1-re legyőzte a Red Wingst. Jonathan Toews és Andrew Shaw egyaránt előnyös szituációban talált be, ami azért is volt fontos a Chicagónak, mert a rájátszásban a korábbi 25 hasonló szituációjából csak hármat váltott gólra.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI-FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Boston Bruins–New York Rangers 3–1
G: Krug, Campbell (2), ill. Girardi
A negyedik sikerig tartó párharc végeredménye: 4–1, a Boston javára.

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–Detroit Red Wings 4–1

G: Bickell, Shaw (2), Toews, ill. Cleary
A negyedik sikerig tartó párharc állása: 3–2, a Detroit javára.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
20 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik