NHL: a Philadelphia szétlövésben győzte le a New Jerseyt

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 06:04
null
A Pekka Rinnét váltó Chris Masont háromszor mattolták a Calgary játékosai (Fotó: Reuters)
Fontos csoportmeccset nyert meg a Philadelphia Flyers az NHL-ben: szétlövéssel győzte le riválisát, a New Jersey Devilst.

 

A Philadelphia kapusa, Ilja Brizgalov 27 lövést védett a rendes játékidőben és a hosszabbításban, majd a túlóra után csak honfitársa és druszája, Ilja Kovalcsuk tudott túljárni az eszén, David Clarkson és Patrik Elias próbálkozását hárította, így nagy szerepe volt abban, hogy a Flyers több mint egy év után (2012. március 10.) újra megnyert egy meccset szétlövésben.

Edmontonban nem jutottak el a szétlövésig a csapatok, Pavel Dacjuk ugyanis a hosszabbítás 4. percében megszerezte a Detroit győztes találatát.

Pekka Rinnét egy nappal korábban – a Vancouvertől elszenvedett 7–4-es vereség alkalmával – a második harmadban hívta le a pályáról a Nashville edzője, a finn kapus azonban a Calgary elleni még hamarabb a csere sorsára jutott. A kapuját eltaláló első két lövésből ugyanis két gólt kapott, így nyolc perc után mehetett pihenni. A Predators nélküle sem volt jobb, a Flames végül 6–3-ra nyert.

NHL
ALAPSZAKASZ, 53. JÁTÉKNAP

Philadelphia Flyers–New Jersey Devils 2–1 – szétlövéssel
Calgary Flames–Nashville Predators 6–3
Edmonton Oilers–Detroit Red Wings 2–3 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
3 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik