NBA: elbocsátották a gyengén rajtoló Lakers vezetőedzőjét

2012.11.09. 19:26
null
Mike Brown vezetőedzőként nem ad több tanácsot Dwight Howardnak és társainak (Fotó: Reuters)
Amerikai hírügynökségi jelentések szerint az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetősége úgy döntött: elbocsátják állásából Mike Brown vezetőedzőt.

 

A tengerentúli sportportálok a vezetőedző ügynökére, Warren Legarie-re hivatkozva röpítették világgá a hírt. A klub egyelőre nem adott ki közleményt az ügyben.

A Lakers az eddigi öt mérkőzéséből négyet elveszített, ennek fényében tudható volt, hogy Brown állása veszélyben forog. A Lakers hat hazai meccs előtt áll, eredetileg úgy szóltak a hírek, hogy az azokon nyújtott teljesítménytől függ a tréner poszton maradása – a jelek szerint a döntéshozók mégsem kívántak tovább várni.

Hivatalos kommüniké híján egyelőre nem tudni, ki lesz Brown végleges utódja; ideiglenes megbízással egyik segítője, Bernie Bickerstaff vagy Chuck Person veszi át az irányítást – minden bizonnyal az utóbbi.

Ami az utódlást illeti, a jelenleg állás nélküli Mike D'Antonit emlegetik esélyes helyettesként, sőt szóba került az Indianánál segédedzőként dolgozó Brian Shaw is, bár utóbbi kapcsolata nem a legjobb a Lakers vezetőségével azóta, hogy annak idején nem vele, hanem Brownnal helyettesítették a visszavonuló Phil Jacksont. Egyes találgatásokban felvetődött a korábbi utah-i sikeredző, a rutinos Jerry Sloan kinevezése is.

A hírek szerint a klubon belül úgy érezték, a túl hosszú tréningek és a meccsnapokon tartott dobóedzések miatt Brown és a játékosok kapcsolata megromlott, ami lépéskényszert teremtett. A Lakers rossz idénykezdése nem független attól, hogy három kulcsjátékos, Steve Nash, Dwight Howard és Kobe Bryant nem teljesen egészségesen futott neki a szezonnak.

Brown menesztésének hírét később a Lakers vezetősége is megerősítette, Kobe Bryanték már nélküle győztek a Golden State ellen.

Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
5 órája

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
2026.03.01. 07:50

NBA: rekorddöntés az újonctól, Durant mérföldkőhöz ért, sorozatban tizenegyedik meccsén nyert a Spurs

Amerikai sportok
2026.02.27. 07:58

Cade Cunningham bejelentkezett az MVP-címért – NBA-legek

Amerikai sportok
2026.02.25. 15:47
Ezek is érdekelhetik