NBA: a Knicks korábbi edzője irányítja a Lakerst - sajtóhír

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)/NSOTÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)/NSO
2012.11.12. 09:35
null
Mike D’Antoni edzői pályafutása újabb jelentős mérföldkövéhez érkezett: a Lakers irányítója lesz (fotó: Action Images)
Az amerikai vezető sportportálok (ESPN, Yahoo Sports, Los Angeles Times) egyöntetűen közlik, hogy Mike D’Antoni lesz a Los Angeles Lakers új vezetőedzője. A tréner a hírek szerint négyéves szerződést kötött az aranysárga-lila sztáregyüttessel.

 

Egyelőre nem tudni, kik lesznek a segédei, illetve mikor ülhet le a kispadra – térdműtéten esett át nemrégiben –, de hathetes felépülési ideje állítólag a felére csökkenthető egy orvosi eljárással, úgyhogy már december legelején is elfoglalhatja helyét a kispadon.

A hírek szerint a korábbi sikerkovács Phil Jackson túl sokat kért a klubtól – nem szeretett volna idegenbeli meccsekre utazni és nagyobb beleszólást akart bizonyos kérdésekbe –, emiatt esett a választás a run&gun nagymesterére.

D’Antoni ez év márciusában mondott le a New York Knicks vezetőedzői posztjáról, amelyet 2008 májusa óta töltött be. A szakember korábban öt éven át irányította a Phoenix Sunst – Steve Nasht kétszer is az irányítása alatt választották az alapszakasz legértékesebb játékosának –, és Európában is nagy sikereket – többek között öt olasz bajnoki cím és két Euroliga-győzelem – ért el a Benetton Trevisóval. A 2006-os világbajnokságon és a londoni olimpia alatt is segítője volt Mike Krzyzewskinek az amerikai válogatottnál, így Kobe Bryantet és Dwight Howardot is testközelből ismerheti.

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Doncic kihagyja a szlovénok nyári meccseit

Kosárlabda
2026.05.12. 11:47

A Lakerst söpörve főcsoportdöntős az OKC; hazai pályán egyenlített a Cavs

Amerikai sportok
2026.05.12. 09:15

Jokics: Ha Szerbiában lennénk, mindannyiunkat kirúgnának – az NBA-rájátszás első körének értékelése

Amerikai sportok
2026.05.10. 12:25

NBA: a Lakers nagy bajban a címvédő ellen; Mitchell és Harden életben tartotta a Cavs reményeit

Amerikai sportok
2026.05.10. 08:35