Hét gólt vágott a Detroit, az ötödik meccsét is behúzta a Blackhawks

2011.03.01. 07:56
null
Drew Miller (fehérben jobbra), a Detroit csatára az egyik gólját üti a Kings kapujába (Fotó: Reuters)
A címvédő Chicago Blackhawks és a Nyugati főcsoport második helyén feszítő Detroit Red Wings egyaránt idegenbeli győzelemmel tudta le az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint keddre virradóra rendezett játéknapját.

 

A minapi két hazai vereség a múlté, a Detroit Red Wings a jelek szerint kezd újra magára találni. Noha az első gólt Michal Handzus révén a Los Angeles Kings ütötte, a detroitiak lendületből hétszer válaszoltak, és egymás utáni második győzelmükkel – idegenbeli sikerszériájuk már hatos! – három pontra felzárkóztak a nyugati első Vancouver Canucks mögé.

A vendégek gólgyártását Drew Miller kezdte a hetedik percben, majd szép sorban következett Danny Cleary, Nicklas Lidström, Pavel Dacjuk, Darren Helm – ő emberhátrányból a harmadik harmad elején –, majd megint Miller és végül Jirí Hudler. Jimmy Howard 32 védéssel „tartott bakot" a társaknak.

A megelőző 15 meccséből 11-et megnyerő Kings a hajrában kozmetikázott az eredményen, de produkciójára semmiképp sem lehet büszke – a rájátszást érő pozíció megtartásához nagy szükség lesz a napokban megszerzett, a Red Wings ellen még nem bevetett Dustin Pennenre.

A szintén a playoffba igyekvő csapatok csatájában a Minnesota Wild csupán egy játékrészen át volt képes lefékezni a címvédő Chicago Blackhawks legénységét; a bajnok a második harmadban beindította a termelést, és megnyerte zsinórban az ötödik mérkőzését is.

„És még csak nem is érezzük úgy, hogy valamiféle nagy sorozatban lennénk. Egyelőre csak a két pontok érkezését számolgatjuk, mindegy, miként jutunk a birtokukba" – mondta Jonathan Toews csapatkapitány, aki egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a soros győzelemből.

Második előkészítése különösen fontos volt: a Minnesota 0–3 után Martin Havlát és Brent Burns révén feljött egy gólra, sőt éppen emberelőnyben harcolt az egyenlítésért, amikor Toews átadásából Marián Hossa beütötte a negyedik chicagói gólt. A szlovák egyhuzamban a negyedik meccsen talált a kapuba, míg az első találatot jegyző Patrick Sharp az idénybeli 33. góljánál tart, s ezzel második a liga góllövőlistáján.

NHL
ALAPSZAKASZ, 132. JÁTÉKNAP
Minnesota Wild–Chicago Blackhawks 2–4
Los Angeles Kings–Detroit Red Wings 4–7

 

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12