A bajnok elverte a nyugati első Detroitot

Vágólapra másolva!
2010.12.18. 09:11
null
Parázs kis mérkőzést játszott a két csapat
A Chicago Blackhawks hazai pályán 4–1-re legyőzte a Nyugati főcsoportot vezető Detroit Red Wingst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján.

Csoportrangadót nyert meg a bajnok. A Chicago majdnem 22 ezer néző előtt győzte le a fő rivális Detroitot. A két csapat elmúlt három egymás elleni mérkőzéséből most először nyert a Chicago. Egyben ez volt a Blackhawks első győzelme január 17-e óta, amikor is Detroitban nyert az együttes – még az előző szezonban.

PRONGER: KÉNYSZERPIHENŐ
Meg kell műteni Chris Prongert, a Philadelphia Flyers hátvédjét, így a játékosra 4-6 hét kényszerpihenő vár. A hátvédnek még szerdán, a Montreal Canadiens ellen győztesen megvívott mérkőzésen tört el egy csont a jobb lábában.

„Amikor a Detroittal játszol, tisztában vagy azzal, hogy a végeredmény szempontjából minden megmozdulás kulcsfontosságú lesz. Ezúttal pedig koncentráltan játszottunk az egész mérkőzésen" – étékelt a találkozót követően a címvédő edzője, Joel Quenneville.

Az első harmadban Patrick Sharp és Bryan Bickell találatával megszerezte a vezetést a hazai csapat, amire még az első szünet előtt válaszolt Patrick Eaves. Ezután azonban már bevehetetlen volt a chicagói kapu. A bajnok újonc kapusa, Corey Crawford ugyanis lehúzta a rolót: a mérkőzésen 30 lövésből 29-et megfogott.

„Hamar megszereztük a vezetést. Sokan remekül teljesítettek ma este, azt hiszem ez volt a legjobb harmadik harmadunk az elmúlt időszakban" – dicsérte társait Crawford, aki szerint nem sok lehetőséget hagytak ellenfelüknek a záró periódusban.

Pedig mivel Tomas Kopecky a második harmadban visszaállította a kétgólos különbséget, nagyot kellett volna hajráznia a Red Wingsnek. Ezt nem tette meg,  a hajrában pedig a szlovák játékos saját maga második csapata negyedik találatával végleg eldöntötte az összecsapás sorsát.

NHL 
ALAPSZAKASZ, 69. JÁTÉKNAP
Florida Panthers–Buffalo Sabres 6–2
Colorado Avalanche–Ottawa Senators 6–5 – h. u.
Chicago Blackhawks–Detroit Red Wings 4–1
New Jersey Devils–Nashville Predators 1–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46
Ezek is érdekelhetik