Kibeszélő-show a Heatnél a kudarcok után

PÁL ISTVÁNPÁL ISTVÁN
2010.11.28. 23:36
null
Nehéz munka: Spoelstra egyre kevésbé tud hatni a sztárokra (Fotó: Reuters)
A Miami Heat kosárlabdacsapata a legutóbbi öt mérkőzésén négyszer kikapott, azonban ennél is nagyobb gondnak tűnik, hogy a vezetőedző, Erik Spoelstra egyre kevésbé tudja irányítani csapatát.

Bajnoki cím, vagy a Chicago Bulls rekordja? Ugyan már! Egyelőre annak is örülhetnek a Miamiért szorítók, hogy a Heat a 2010–2011-es szezonban eddig lejátszott 17 mérkőzéséből többet megnyert mint amennyit elveszített – 9 győzelem mellett 8 vereség a mérleg.

Persze temetni nem kell a Miamit, hiszen az alapszakaszban lehet még javítani, a fontos kérdések pedig a rájátszásban dőlnek el, de a Dallas elleni találkozón és az utána történtek arról árulkodnak, hogy komoly ellentétek alakultak ki a játékosok között, és Erik Spoelstra nem ura a helyzetnek.
A Mavericks ellen 106–95-ös vereség után a kosarasok megbeszélést tartottak az öltözőben, amelyen még a vezetőedző sem vett részt.

„Egymás szemébe néztünk és elmondtuk őszintén a véleményünket. Jobbak vagyunk annál, mint amit eddig mutattunk, és átbeszéltük, hogyan javíthatunk a helyzeten" – árulta el a szokatlan gyűlésen történteket Chris Bosh, aki a harmadik negyedben egy időkérésnél kiabált társaival.

Dwyane Wade arról beszélt, mekkora felelősség van a játékosok vállán.

„Akár nyerünk, akár veszítünk, azért elsősorban nem az edző felelős, mert bár ő találja ki a taktikát, de mi játszunk a pályán. Vagyunk annyira okosak, hogy döntéseket hozzunk mérkőzés közben. Ideje magunkra vállalni a felelősséget." – mondta Wade.

LeBron James alábbi videón látható mozdulata – amely a Dallas elleni összecsapás harmadik negyedében történt – minden szónál többet mond:


Spoelstra azt mondta az esetről, nem hiszi, hogy szándékos volt...

Talán igaza lesz Phil Jacksonnak, a Los Angeles Lakers mesterének, aki pár napja azt mondta, Spoelstra elveszítheti állását. Mindenesetre ha az öltöző kicsúszott a kezéből, sok jóra nem számíthat.

Legfrissebb hírek

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
2026.04.29. 15:00

Őrületes, hosszabbításos végjáték után a Hornets legyőzte a Miamit az NBA play-injében – videó

Amerikai sportok
2026.04.15. 08:28

Megnyerte az NBA Keleti főcsoportját a Pistons, hosszabbítás döntött Jokicsék és Wembanyamáék csatájában

Amerikai sportok
2026.04.05. 08:52

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

Történelmi teljesítmény, Bam Adebayo minden idők második legtöbb pontját hozta össze az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:16

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Detroitban folytatta győzelmi sorozatát a Miami

Amerikai sportok
2026.01.02. 07:01
Ezek is érdekelhetik