NBA: LeBron James szembesítette 900 ezer követőjét gyűlölőivel

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 13:59
LeBron James, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) jelenlegi egyik legnagyobb sztárja továbbküldött néhány neki címzett, negatív, rasszista hangvételű Twitter-üzenetet, okulásul, hogy a sok nagyszerű élmény mellett mi mindenben van részük az élsportolóknak.

„Azt akartam, hogy ezt is lássátok, srácok – indokolta James a feltűnést keltő néhány gombnyomást, amellyel továbbküldött három mocskolódó üzenetet. – Jó, ha mindenki tisztában van azzal, milyen megnyilvánulásokkal kell lenyelnem nekem és a többi élsportolónak. A közhiedelemmel ellentétben a mi életünk sem fenékig tejföl."

James gyakorta továbbit rajongóktól vagy barátoktól kapott üzeneteket mintegy 900 ezer követőjének, de ezek eddig pozitív tartalmúak voltak. Ezúttal először gyűlölőit szólította meg, hogy éljenek a „kétperces hírnév" megszerzésének lehetőségével, majd miután valóban kapott több száz negatív tartalmú üzenetet, közkinccsé tett közülük hármat.

A Miami Heat kosárlabdázója hozzátette: nyári klubcseréje óta megszaporodtak a gyalázkodó, rasszista tartalmú beszólások, amelyekkel az évek során kénytelen volt megtanulni együtt élni, és már tudja is hasznosítani őket.

„Egy sportolónak mindig lesznek a rajongói mellett gyűlölői is. Nem mondom, nem szenvedek hiányt motivációban, de sohasem árt, ha van egy kis plusz" – jelezte, hogy képes erőt meríteni a támadásokból is.

Legfrissebb hírek

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39
Ezek is érdekelhetik