NHL: Ovecskin vezetésével gálázott a Washington a Toronto ellen

Vágólapra másolva!
2010.01.16. 06:40
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 101. játéknapján az Alekszandr Ovecskin vezette Washington Capitals 6–1-re kiütötte a Toronto Maple Leafs csapatát. A fővárosiak orosz klasszisa egy gólt, valamint karriercsúcsnak számító négy asszisztot jegyzett a találkozón.

Alekszandr Ovecskinnek egészen pontosan 49 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a vezetést együttesének a Toronto Maple Leafs elleni mérkőzésen. A Washington Capitals orosz klasszisa ezt követően sem állt le, igaz, a folytatásban már nem a gólszerzésben, hanem az előkészítésben jeleskedett: karriercsúcsot jelentő négy asszisztot jegyzett, s ezzel oroszlánrészt vállalt a fővárosiak 6–1-es győzelméből.

A Toronto egyébként sincs túl jó formában mostanában, az előző hat meccséből ötöt vesztett el, ráadásul a saját csarnokától távol egyáltalán nem megy neki: az utóbbi öt idegenbeli találkozóján egyaránt vereséget szenvedett.

A 101. játéknap másik összecsapásán a Calgary Flames hazai jégen kapott ki 1–0-ra a Nashville-től; az egyetlen gólt Patric Hornqvist szerezte a harmadik harmadban. A Predators sorozatban három sikernél jár, illetve a legutóbbi nyolc mérkőzéséből hetet megnyert. Hornqvist hatodik alkalommal ütött győztes találatot a szezonban.

„A társak sok helyzetet készítettek elő nekem – nyilatkozott a meccs után a svéd játékos. – Egyszerűen ki kell használni ezeket a lehetőségeket."

NHL
ALAPSZAKASZ, 101. JÁTÉKNAP
Washington Capitals–Toronto Maple Leafs 6–1
Calgary Flames–Nashville Predators 0–1

 

Legfrissebb hírek

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
2026.02.06. 07:56

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
2026.02.05. 08:14

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik