NFL: nem szavazzák meg az úgynevezett Devin Hester-szabályt

Vágólapra másolva!
2008.04.04. 00:59
Az NFL elöljárói szerették volna eltörölni azt a szabályt, miszerint ha a punt rúgásoknál az ellenfél 20 yardos vonala mögött hagyta el a labda a játékteret, akkor a 20 yardos vonalról következhetett a visszahordásra felkészült csapat. A liga 32 csapatának vezetőedzőjét egyaránt megkérdezték az NFL fejesei, ám a tervezetet végül elutasították.
Az ellenfél csapdába szorításának egyik legfontosabb fegyvere volt az elmúlt időkben, hogy a puntokat megpróbálták így elvégezni a rúgójátékosok, éppen ezért ragaszkodnak hozzá a trénerek. A szabály ellen szól, hogy az NFL vezetői úgy látják, az utóbbi években – főleg a Chicago Bears ellen – szinte minden alkalommal így rúgják a puntokat. Nem véletlen egyébként, hogy éppen a Chicago ellen hozzák így játékba a labdát az ellenfelek, mivel a Medvéknél játszik a liga történetének egyik legjobb rúgás-visszahordó játékosa, Devin Hester. A 26 éves játékos két éve szerepel az NFL-ben, mindkét idényében megdöntötte az egy szezonra vonatkozó rúgás-visszahordásból elért touchdownok számát. Éppen ezért nevezték el róla a szabályt, amiből azonban valószínűleg nem lesz semmi.
Legfrissebb hírek

Egyre nagyobb bajban a Kansas City Chiefs és az Indianapolis Colts

Amerikai sportok
2025.12.02. 14:15

A bajnok Philadelphia otthonában is győzött a Chicago

Amerikai sportok
2025.11.29. 06:34

Josh Allen lesz az MVP? Megismételte azt, amit rajta kívül senki sem tett még az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.11.18. 14:45

Hiába figyelmezetette a Cowboyst a korábbi futója, foghatják a fejüket Dallasban

Amerikai sportok
2025.10.14. 14:49

Atlantában szenvedett meglepő vereséget a Buffalo – videók

Amerikai sportok
2025.10.14. 09:21

New Yorkban szerezte meg első győzelmét a Kansas City Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.09.22. 05:31

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
2025.09.09. 11:24

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57
Ezek is érdekelhetik