Fogadási botrány: A. Attilát őrizetbe vették a győri mérkőzés után

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.12. 16:17
Címkék
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza megerősítette a Nemzeti Sport azon értesülését, amely szerint A. Attilát, a Kozármisleny labdarúgóját őrizetbe vették a szombati Győri ETO FC II–Kozármisleny NB II-es mérkőzés után.

Fazekas Géza azt is megerősítette, hogy a játékost a fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás folyományaként vették őrizetbe. Hétfőn születik döntés arról, hogy a labdarúgó a továbbiakban is őrizetben marad vagy szabadlábon védekezhet, amennyiben meggyanúsítják.

Az érintett klub az eset kapcsán az alábbi tájékoztatást tette közzé a honlapján:

„Klubunk meglepődött az események láttán és hallatán, hogy Andruskó Attila neve is felmerült – még nem Kozármisleny játékosként – egy korábbi, 2009-es NB I-es bundaügy kapcsán.
Andruskó Attila 2010 nyarán igazolt Kozármislenybe és csapatunk nagyon fontos láncszeme pályán belül és pályán kívül egyaránt. Andruskó tapasztalata és rutinja nagy segítség nyújtott a sok fiatal játékosnak, valamint fontos szerepet töltött be a nagyszerű öltözői hangulat kialakításában is".

A kozármislenyi egyesület hangsúlyozza, egyelőre csak gyanú merült fel a játékossal szemben és amíg nem bizonyított vétkessége, addig kiáll mellette. Andruskó akkoriban a siófok futballistája volt.
A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult.

A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011 áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel 2011 májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

FOGADÁSI BOTRÁNY ÉS BUNDAÜGYEK – KRÓNIKA
2011. okt. 29.
Újabb hal a horgon: S. Lászlót Dél-Amerikában fogták el
2011. okt. 28.Az elküldött Törtei Gyánót és Regedeit környékezte meg
2011. okt. 27. A gyanú szerint 3000 euróért vesztegették meg a DVTK játékosait
2011. okt. 27.A baranyai klub szerződést bontott Törtei Tamással
2011. okt. 27.A barcsi játékos ügyének nincs köze a maffiához
2011. okt. 25.A vesztegetési kísérletet későn jelentő Törteit eltiltotta az MLSZ
2011. okt. 18.Nyomoznak a Siófok-Pécs Ligakupa-meccs kapcsán
2011. okt. 14.Fogadási csalás: a pécsi Törteinek 1500 eurót is fizettek volna - sajtóhír
2011. okt. 7.Megérkezett a rendőrségre a feljelentés Törtei-ügyben
2011. okt. 6.Az MLSZ megtette a feljelentést a csalási kísérlettel kapcsolatban
2011. okt. 3.Törtei visszautasította az ajánlatot, tiszta a lelkiismerete
2011. okt. 3.MLSZ: haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket Törtei-ügyben
2011. okt. 3.
Törteit fogadási csalásra próbálták rávenni, későn szólt a klubnak
2011. aug. 10.
A FIFA örökre eltiltott három magyar játékvezetőt
2011. júl. 1.
Bundabotrány: a Diósgyőr-Nyíregyháza a gyanú árnyékában – lapértesülés
2011. jún. 30.Harminc napig előzetes letartóztatásban marad a hét gyanúsított
2011. jún. 29.
Fogadási csalás: hét magyar őrizetben, manipulált magyar bajnoki – videó
2011. jún. 26.
Letartóztatták a Volosz elnökét, kizárhatják az Olympiakoszt
2011. ápr. 12.Sapináék 300 ezer eurót kerestek a Loki Young Boys elleni meccsén
2011. márc. 9.
Kitört a „calciopulosz”, hatalmas botrány várható
2011. febr. 9.
Huszonnégy európai ország érintett
2011. jan. 21.
Sapina újabb terhelő vallomást tett Polekszicsre
2011. jan. 4. A játékfüggő csatár 100 ezer eurót kapott bundázásért
2010. dec. 16.
Vesztegetési kísérlet: megkeresték a DVSC két játékosát!
2010. nov. 12.Sajtóhír: 14 magyar meccs gyanús a bundabotrányban - a lista
2010. nov. 11.
DVSC: a Sportdöntőbíróság tárgyalási rendjében Polekszics és Mészáros ügye
2010. október 8.
Bochum: Kenesei az Újpest-Honvéd meccs kapcsán került képbe
2010. október 8.
Kenesei Krisztián neve szerepel a bochumi vádiratban
2010. október 7.
Ha huszonkét emberből három bundázik, azt nehéz észrevenni
2010. október 5.
Tavalyi Újpest-Honvéd a fogadási botrányban érintett meccsek között
2010. augusztus 23.
Polekszics és Mészáros a fellebbviteli tárgyalásra vár
2010. július 27.
Az NNI is vizsgálja a Debrecen ügyét
2010. július 22.
Kipakolt a gyanúsított, fogadott a Loki-Fiorentinára
2010. június 25.
Mészárosék nem bundáztak, de eltiltották őket
2010. június 9.
A kaposváriak volt légiósa is a letartóztatottak között van
2010. május 12.
Kiprich Dániel játékjogát felfüggesztették
2010. május12.
A Gyirmót ajkai mérkőzése is gyanús lehet
2010. május 10.
A tatabányai bundaügy
2010. május 5. Az UEFA vizsgálja a DVSC–Young Boys párharcot
2010. február 19.Bundagyanús lett a Magyar Kupa döntője
2010. február 18.Hamarosan megnevezik a gyanúsítottakat
2010. február 12.
Nyárig meghosszabbították a nyomozást
December 11.
Bundával jutott fel a Fradi testvércsapata?
December 10.
Szerdán Pintér Ádámot is meghallgatta az MLSZ
December 9.
Két játékost és az SZTK-t meghallgatta az MLSZ
December 8.
"A kormánynak meg kell fontolnia a törvénymódosítást!"
December 5.
A nyomok a német élvonalba vezetnek
December 4.
Két Vasas-meccs máris gyanússá vált
December 3.
Négy futballistát hallgat ki az MLSZ a fogadási botrány miatt
December 3.
Vigyázat, ez félelmetes alvilág!
December 3.
Háromszáz futballista gyanús a spanyoloknál
December 2.
Svájcban öt klub ellen nyomoz az államügyészség
December 2.
Az Interpol is támogatja a FIFA-t a nyomozásban
December 2.
Stieber: Így nincs értelme a válogatottságnak
December 2.
A spanyol szövetség megnevezte vádlottjait
December 1.
Egy másodosztályú német klub a manipulációk miatt esett ki
December 1. Az MLSZ feljelentést tett, újabb gyanús meccsek
December 1. Az egyik érintett labdarúgó menekül a megtorlás elől
November 30. Az UEFA felfüggesztett egy ukrán játékvezetőt
November 30. Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a magyar vádlott
November 30. Az ORFK vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény
November 30. Bundázásra akarták rávenni Somodit és az SZTK-t
November 30. A parlamentben is tárgyalják a vesztegetési ügyeket
November 29. Várhidi szerint hárman küzdöttek a szerbek ellen
November 28. Megvált három gyanús horvát játékosától az SSV Ulm
November 28. Az utánpótlás-válogatott meccsei is gyanúsak Vass Ádám szerint
November 28. Őrizetbe vették a Verl egyik játékosát
November 27.
A bundaügyben veréssel is fenyegettek játékosokat
November 27. Vesztegetési kísérlet történt nyolc éve, a Dunaferr kupameccsén
November 26. Hemingway: A játékos a bűnös, a klub áldozat
November 26. A Honvéd megkapta az értesítést az UEFA-tól
November 26. Letartóztatások Kínában, házkutatás Németországban
November 26.
Hemingway: Belső vizsgálat nem szükséges
November 25. Az UEFA öt érintett klubot nevezett meg, köztük a Honvédot
November 25. Büntető feljelentés minden érintett ellen
November 25. Görögország is érintett, második ligás meccseket vizsgálnak
November 25. Kínában is bundabotrány van, klubvezetőket, edzőket fogtak el
November 24. Köztük lenne a magyar bundameccs?
November 24. Német források szerint áprilisban és májusban játszották a gyanús magyar meccseket
November 24. A horvát rendőrség letartóztatott egy szlovén gyanúsítottat
November 24.
Hemingway reméli, az Újpest beperli a Bildet
November 24. A DFB visszautasítja az ellenőrzéssel kapcsolatos vádakat
November 24. A német Verl csapata eltiltotta két játékosát
November 23.Kisteleki: Tudtam az illegális fogadásokról
November 23. Az MLSZ is ott lesz a nyoni bundacsúcson
November 23. Az UEFA Svájcba hívja az MLSZ illetékeseit
November 22. Eltiltották a Thun szenegáli játékosát
November 22. Magyar légiós csapata is érintett lehet
November 22. A vasárnapi német lapok nem említik az Újpest nevét
November 21. Újabb leleplezésekre lehet számítani
November 21. Az újpesti klub közleményben utasítja el a német Bild vádjait
November 21. Német források szerint az Újpest az egyik érintett
November 20. Három Osnabrück-játékos ellen nyomoz a rendőrség
November 20. Letartóztattak egy würzburgi labdarúgót
November 20. Magyarország 13 bajnokival lehet érintett a bundabotrányban
November 20. Német sajtójelentések szerint Magyarország is érintett
2009. nov. 20. 200 mérkőzést, köztük BL- és EL-találkozókat is vizsgálnak

 

A Győri ETO II-Kozármisleny mérkőzés jegyzőkönyve (Forrás: mlsz.hu)
A Győri ETO II-Kozármisleny mérkőzés jegyzőkönyve (Forrás: mlsz.hu)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik