Fogadási botrány: a barcsi játékos ügyének nincs köze a maffiához

Vágólapra másolva!
2011.10.27. 10:02
Címkék
Kuczkó Gábor, a labdarúgó NB III-as Barcsi SC ügyvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, a klub a múlt héten értesült arról, hogy Balogh Tamás megpróbálhatta fogadási csalásra bírni a PMFC-ben szereplő, azóta már az év végégéig eltiltott Törtei Tamást, s nyomban vizsgálatot indított a játékos ellen, aki már nem is tagja a keretnek.

„Rendes embernek ismertem meg Balogh Tamást – kezdte Kuczkó Gábor. – Noha anyagi nehézségekkel küzdött, nem gondoltam, hogy fogadási csalással próbál pénzhez jutni. Amikor kérdőre vontuk, elismerte, megkereste Törtei Tamást, azt mondta, nem hitte, hogy ekkora ügy kerekedik belőle. Partizánakcióra készült, ismereteim szerint az esetnek nincs köze a fogadási csalásokra szakosodott maffiához. Senki sem érti – ismerve a közelmúlt eseményeit –, miért tette kockára a pályafutását…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik