Újabb leleplezésekre lehet számítani

Vágólapra másolva!
2009.11.21. 13:09
Címkék
Német szakértők szerint csak a jéghegy csúcsát jelentik a Magyarországot is érintő bundabotrányban eddig feltárt találkozók, és az elkövetkező napokban illetve hetekben újabb leleplezésekre lehet számítani.

 

Csak üres szólam lenne? (Fotó: Action Images)
Csak üres szólam lenne? (Fotó: Action Images)

Mindenesetre a szombati német újságok címlapon közölték az UEFA-t képviselő Peter Limacher nyilatkozatát, amely szerint az európai labdarúgás történetének legnagyobb megvesztegetési botrányáról van szó. A bochumi ügyészség, illetve a rendőrség együttesen azt közölte, hogy az év elejétől összesen kilenc országban több mint 200 mérkőzést manipuláltak, azaz eredményét különböző megvesztegetésekkel úgy igyekeztek befolyásolni, hogy az arra fogadóknak az busás hasznot hozzon. Ezzel összefüggésben a lapok arról írtak, hogy a nemzetközi bűnbanda tagjai európai, illetve ázsiai fogadásaikkal mintegy 10 millió eurós illegális jövedelmet zsebeltek be. Ezzel szemben a gyanú szerint a német, illetve külföldi játékvezetőknek, edzőknek, játékosoknak, illetve sportvezetőknek átlagosan 10 ezertől 25 ezerig terjedő vesztegetési pénzt fizettek.

A botrányban érintett országok között Németország mellett Belgium és Svájc, Ausztria és Törökország, továbbá Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Magyarország szerepel. Az ügyészségi közlés szerint Magyarországon 13 első osztályú találkozót vizsgálnak, és ugyancsak első osztályú összecsapásokra terelődött a gyanú Törökország, Horvátország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina esetében is. A gyanús mérkőzéseket – köztük nemzetközi kupameccseket is – egytől egyig az idén játszották. Nem hivatalos közlés szerint a vizsgálatot később kiterjesztik az elmúlt esztendőkre is.

Németország 32 „bundameccsel" érintett, de egyiket sem a Bundesliga legfelsőbb szintjén, hanem alacsonyabb osztályokban játszották. Egyes szakértők szerint ezt a többi között azzal magyarázzák: az élvgonalban futballozók túl jól keresnek ahhoz, hogy bármit is kockáztassanak. Az alsóbb osztályokban viszont már „jól jöhet" a vesztegetési pénz.

A rendőrség bejelentése szerint az érintett klubok nevét a vizsgálat lezárásáig nem közlik, azután azonban „könyörtelenül" nyilvánosságra hozzák. Nem zárható ki, hogy erre még ebben az évben sor kerülhet. Ennek ellenére a szombati német sajtó szemérmetlenül megnevezett gyanús klubokat, illetve labdarúgókat; a klubok közül a második ligában szereplő Osnabrücköt, az Augsburgot és a Nürnberget. A játékosok közül első helyen az VfL Osnabrück csatárát, Thomas Reichenbergert említették, aki egy áprilisi mérkőzésen már az első 15 percben „ordítóan nagy" helyzeteket hagyott ki.

A bundabotránynak több mint 200 német, illetve külföldi gyanúsítottja van, köztük a fogadó, illetve megvesztegető banda tagja, valamint az állítólag megvesztegetettek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik