A Gyirmót ajkai mérkőzése is gyanús lehet

Vágólapra másolva!
2010.05.12. 10:45
null
A Pápáról Ajkára kölcsönadott Császár Attila nem érti, miért gyanúsítják (Fotó: Laufer Péter – archív)
Címkék
A Gyirmót és a Tatabánya mérkőzése kapcsán kirobbant bundabotrány után az MLSZ vizsgálatot kezdeményezett a gyirmótiak FC Ajka elleni NB II-es bajnoki mérkőzésével kapcsolatosan, amely után a vesztes együttes játékosai egymásnak estek az edzésen.

Az élvonalba igyekvő Gyirmót magabiztos játékkal nyert 4–0-ra a masszív középcsapatnak számító Ajka ellen, ám a szövetség nem csupán a siker avagy a kudarc okait kutatja. A hírek szerint a találkozót követő edzésen a vesztes csapat játékosai egymásnak estek, számon kérve a Gyirmóton történteket – nem csupán sportszakmai szempontból.

Az öltözői veszekedést cáfolják az ajkaiak, ám hétfőn szerződést bontottak Császár Attilával és Páli Krisztiánnal. Jákli Péter, az FC Ajka alelnöke, egyben pályaedzője megkeresésünkre megerősítette: a gyirmóti meccs utáni első edzésen Páli Krisztián az egymás elleni játék során ártalmatlan helyzetben megrúgta a csapatkapitány Pákai Gergőt, s mivel Artner Tamás vezetőedző távollétében Jákli Péter vezette az edzést, az öltözőbe küldte a durva játékost.

Páli Krisztián ma már nem tagja az FC Ajka keretének, mint ahogy a Pápáról június 30-ig kölcsönkapott Császár Attila sem. Mindkét játékos futballozott a Gyirmót ellen. Jákli Péter hozzátette, nem a gyirmóti vereség miatt küldték el a labdarúgókat, a szerződésbontás az elvárt teljesítmény elmaradásával, továbbá mentális okokkal magyarázható.

Hogy milyen mentális hiányosságokra gondol az alelnök, azt nem osztotta meg velünk. Az elküldött Császár Attila elárulta, ha közvetett módon is, de őt tették felelőssé a gyirmóti vereségért.

„Magam is hallottam a városban keringő, a meccs eredményének befolyásolásáról szóló pletykákat, és tapasztalom, hogy mostanság sokan sanda szemmel néznek rám. Ezért a szerződésbontás aláírása után rákérdeztem a vezetőknél, komolyan gondolják-e, hogy közöm lehet a vereséghez – magyarázta feldúltan Császár Attila. – Nehezen viselem az alaptalan rágalmakat, még akkor is, ha sokan tudják, számos barátom futballozik Gyirmóton. Egyértelmű választ azonban nem kaptam a kérdésemre. Bűnbak lettem, pedig csupán a hősködés a bűnöm. Hosszú kihagyás után végre örültem, hogy Gyirmóton játszhatok, s bár fájt a lábam, csak azért is végig a pályán maradtam. Ma már tudom, jobban tettem volna, ha a szünetben cserét kérek. Most már mindegy, mindenesetre visszautasítok mindenféle sanda célzást, sunyi gyanúsítgatást. Nem adtam el a meccset, s ha kell, a rendőrség előtt is kiállok az igazamért."

Ezt vélhetően hamarosan megteheti az elküldött védő, mert az MLSZ már megkezdte a vizsgálatot, és valószínűleg a rendőrség is bekapcsolódik az ügybe. Úgy tudjuk, a szövetség illetékese felvette a kapcsolatot Kaibás Dezsővel, az FC Ajka elnökével, és csütörtökön Ajkán találkoznak a felek.

VÁRHIDI TANÚSKODOTT AZ U21-ES VÁLOGATOTT ÜGYÉBEN

A Nemzeti Sport információi szerint hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) István utcai székházában járt Várhidi Péter, az U21-es válogatott korábbi szövetségi edzője. Ismert, a magyar fiatalok 2008. szeptember 7-én Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen megsemmisítő, 8–0-s vereséget szenvedtek a szerbektől.

 

Nyomozásunk során derült ki, hogy a találkozó előtt Pintér Ádámot ismeretlenek a végeredmény befolyásolására próbálták rávenni, a játékos azonban visszautasította az ajánlatot, mégis meglepő különbségű vereség lett a vége. Cikkeink, no meg az MLSZ feljelentése alapján a nyomozók korábban már meghallgatták az ügyben érintett futballistát (továbbá több csapattársát), s hétfőn tanúként kihallgatták a volt szövetségi edzőt is.

 

Megkeresésünkre Várhidi Péter elismerte, hogy az István utcában járt, és csupán annyit fűzött hozzá: „A nyomozók kérdéseire igyekeztem kielégítő válaszokat adni."

AZ NB II-BEN KIROBBANT BUNDABOTRÁNNYAL KAPCSOLATBAN A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATNAK BŐVEBBEN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik