Hemingway: A játékos a bűnös, a klub áldozat

Vágólapra másolva!
2009.11.26. 10:00
null
George F. Hemingway (balra) állítja, a klubok nem bűnösök (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tegnap hivatalosan is megnevezett hét mérkőzést, melyekkel kapcsolatban vizsgálatot indít bundagyanú miatt. A megnevezett találkozók között szerepel a Fenerbahce-Budapest Honvéd (5–1) Európa-liga-selejtező is. A kispesti klub tulajdonosa, George F. Hemingway a Nemzeti Sportnak elmondta, senkiért sem teszi tűzbe a kezét, de a klub ártatlan.

 

„Várom a bizonyítékokat – mondta a Nemzeti Sportnak George F. Hemingway, miután az UEFA szerdán hivatalosan is megnevezte a Honvédot, mint a bundabotrány egyik érintettjét. – Addig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme."

„Senkiért sem tenném tűzbe a kezem. Ha egy játékos eladta a meccset, arra a legkeményebb büntetést kell kiróni. Börtönbe kell zárni! A bűncselekményt egy vagy több görény követte el, nem pedig az egyesület. Én tulajdonos, konkrétan a Honvéd tulajdonosa vagyok, és mivel én nem bundáztam, a klub nem büntethető. A bűnös a játékos, az áldozat pedig a klub" – fogalmazott Hemingway, aki hozzátette, ha bizonyossá válik több kispesti játékos bűnössége, akkor sem száll ki a Honvéd finanszírozásából.

A Fenerbahcétól elszenvedett 5–1-es vereség idején – az azóta távozó – Sisa Tibor ült az együttes kispadján.

„Őszintén szólva csak kapkodom a fejem a hírek hallatán, hitetlenkedem, és közben bízom benne, hogy minden tisztázódik. Amíg nincsenek konkrétumok a kezünkben, nehéz bármiről is érdemben beszélni. Nem bújhatok ki a bőrömből – tanár vagyok, a megbocsátást nem csak szavak szintjén gyakorolom. Úgy vélem, ha valaki belekeveredik egy ilyen ügybe, nem folytathatja hitelesen a sportot. Ami a Fenerbahce elleni találkozót illeti, a kispadról úgy láttam, hogy egyszerűen nincs szerencsénk. Fájna, ha a vizsgálat más eredményre jutna, s nagyon csalódott lennék" – nyilatkozta a szakember a Nemzeti Sportnak.

Az UEFA szerdai bejelentését követően Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, rendkívüli elnökségi ülést tartanak a bundabotránnyal kapcsolatban.

„Pénteken vagy szombaton rendkívüli elnökségi ülést tart a szövetség, erre a klubok tulajdonosai és az NB II-es bizottság tagjai mellett jogi szakértőket és más, külsős szakértőket is meghívunk, s kizárólag a fogadási ügy szolgáltatja a témát. A közös állásfoglalás több szempontból fontos, ezt követően léphetünk" – fogalmazott Kisteleki.

Tegnap egyébként az is kiderült, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga-csoportkörében nincsenek gyanús meccsek – erről Gianni Infantino, az UEFA főtitkára nyilatkozott a szövetség tegnapi nyoni értekezletét követően.

A témáról bővebben is olvashat a Nemzeti Sport csütörtöki számában! 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik