Vízilabda: simán nyert a Vasas a BL-ben, vereséggel kezdte az Eurokupát a Szolnok

Vágólapra másolva!
2022.10.14. 13:10
null
Szava Randjelovics három góllal vette ki a részét a Vasas Steaua Bucuresti elleni sikeréből (Fotó: Török Attila)
Az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapata második mérkőzését is megnyerte a spliti csoportban a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében. Péntek délelőtt gólgazdag mérkőzésen 18–13-ra verte meg a román Steaua Bucuresti-t. Az Eurokupa selejtezőjének első körében, a siracusai B-csoportban a Szolnoki Dózsa 10–8-as vereséget szenvedett a szerb Partizan Beogradtól. A Budapest Honvéd a francia Team Strasbourgtól kapott ki – írja az MTI.

A-HÍD VASASPLAKET–STEAUA BUCURESTI (román)

A Vasas Steaua elleni mérkőzése három kiegyenlített negyedet hozott, de a 6–2-re megnyert második felvonást követően a Vasas a nagyszünet után kézben tartotta az irányítást. A győztes együttesben tíz játékos szerzett gólt, köztük a legeredményesebb Bátori Bence és Szava Randjelovics volt, ők egyaránt három találatig jutottak.

Az ob I előző kiírásában bronzérmes gárda – amely százszázalékos teljesítménnyel zárta a kvalifikáció első szakaszát és ott 10–3-ra verte meg a bukaresti csapatot – csütörtökön a szerb Sabac felett aratott 13–4-es győzelemmel kezdte meg szereplését Splitben, ahol a pénteki játéknapon még este a házigazda Jadrannal találkozik, majd vasárnap az olasz Savona ellen ugrik medencébe.

A C-csoportban, a Kotorban szereplő Genesys OSC pénteken kezd, ellenfele a görög Vuliagmeni lesz.

A tornákról az első kettő jut tovább, a harmadik és negyedik helyezettek az Eurokupában folytatják szereplésüket.

A magyar bajnok FTC-Telekom Waterpolo alanyi jogon főtáblás. A kvalifikációban három kört rendeznek, innen kerül ki a 12 főtáblás csapat mellé a csoportkör további négy szereplője.

PARTIZAN BEOGRAD (szerb)–SZOLNOKI DÓZSA

Jól kezdték az Eurokupa selejtezőjének első körét a szolnokiak, de az első negyedben megszerzett háromgólos előnyükből a második játékrészben kettőt leadtak. A harmadik negyed végére egyenlített a Partizan, majd kétgólos különbséggel legyőzte a második félidőben Jansik Dávid révén mindössze egyetlen találatig jutó magyar csapatot, amelyben Pásztor Mátyás három gólt lőtt. A délutáni programban a francia Pays d'Aix Natation lesz a Szolnok következő ellenfele, amely szombaton az olasz Ortigia, vasárnap a görög Idraikosz csapatával találkozik.

TEAM STRASBOURG (francia)–BUDAPEST HONVÉD

A Strasbourg kezdte jobban a mérkőzést, 2-0-ra meglépett, de a magyar együttes a második negyedben fordított (5-3), és minimális előnnyel zárta az első félidőt. A nagyszünet után azonban megtört a lendülete, a francia rivális 5-6-ról 9-6-ra alakította az állást, majd az akkor szerzett előnyéből a találkozó végéig megélt.
Az esti programban az olasz Telimar Palermo lesz a Budapesti Honvéd ellenfele, utóbbi csütörtökön a spanyol CN Terrassa felett aratott 11-7-es győzelemmel kezdte meg szereplését. A magyar együttes szombaton a házigazda szlovén Triglav Kranj, majd vasárnap a szerb VK Valis gárdájával találkozik még.

A BVSC-Zugló a barcelonai D-csoportban szerepel, a pénteki játéknapon a szlovák SKP Kosice gárdájával ütközik meg. A két magyar csapat csütörtökön győzelemmel kezdte meg szereplését csoportjában.

A csoportokból az első négy-négy helyezett jut a következő körbe, míg az ötödik és hatodik az újonnan létrehozott Challenger-kupában folytathatja szereplését.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, SPLIT

A-Híd VasasPlaket–Steaua Bucuresti (román) 18–13 (4–4, 6–2, 4–4, 4–3)

KÉSŐBB
20.30:
Jadran Split (horvát)–A-Híd VasasPlaket

EUROKUPA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, SIRACUSA
B-CSOPORT

Partizan Beograd (szerb)–Szolnoki Dózsa 10–8 (1–4, 5–3, 1–0, 3–1)

KÉSŐBB
17.30:
Szolnoki Dózsa–Pays d'Aix Natation (francia) 17.30

C-CSOPORT, KRANJ
Team Strasbourg (francia)–Budapesti Honvéd SE 12–9
KÉSŐBB
20.20:
Budapesti Honvéd SE–Telimar Palermo (olasz)

D-CSOPORT, BARCELONA

17.30: BVSC-Zugló–SKP Kosice (szlovák)

Október 15., szombat
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, C-CSOPORT, KOTOR
20.00:
Genesys OSC–Tourcoin (francia)
FÉRFI EUROKUPA, SELEJTEZŐ 1. FORDULÓ
D-CSOPORT, BARCELONA
11.10:
BVSC-Zugló–BVK Crvena zvezda (szerb)
20.50: BVSC-Zugló–CE Mediterrani (spanyol)
B-CSOPORT, SIRACUSA
14.50:
Szolnoki Dózsa–CC Ortigia (olasz)
C-CSOPORT, KRANJ
18.40:
Budapesti Honvéd SE–Triglav Kranj (szlovén)

Október 16., vasárnap
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ
2.FORDULÓ
A-CSOPORT (Split)
9.30:
A-Híd VasasPlaket–Savona (olasz)
C-CSOPORT (Kotor)
11.00:
Primorac Kotor (montenegrói)–Genesys OSC
FÉRFI EUROKUPA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
B-CSOPORT, SIRACUSA
9.30:
Szolnoki Dózsa–Idraikosz (görög)
D-CSOPORT, BARCELONA
9.30:
BVSC-Zugló–Trieste Pallanuoto (olasz)
C-CSOPORT, KRANJ
10.00:
Budapesti Honvéd SE–VK Valisz Valjevo (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik