R. B. B.
2013.08.19 11:48 Frissítve: 2015.03.25 02:49

Vízilabda: komoly változások Szentesen - férfi és női vonalon

Alaposan átalakul(t) a nyáron a Szentes férfi-, illetve női vízilabdacsapata is, mindkét társulatot új szakvezető irányítja a következő szezonban, miközben a játékoskeret is jócskán változik.

Átalakult a szentesi vízilabda

A férfiaktól Lukács Dénes vezetőedző Debrecenbe igazolt a helyi utánpótlást igazgatni, az ő helyére érkezett Franciaországból a több mint tíz éve külföldön edzősködő Fülöp Tibor. A Szentesen született új mester hívására hazatért Matajsz Márk is Spanyolországból, ő lesz az utánpótláscsapatok szakmai vezetője, a felnőttekkel egységes koncepció mentén dolgozva.

A játékosok közül Weszelovszky László fél év után visszatért Debrecenbe, de távozott a Szolnoktól kölcsönkapott Szabó Zoltán, valamint Regős Áron és Tóth Zoltán is. A helyükre érkezik a kétméteres, erős szlovák bekk, Martin Kolarek, illetve a junior-világbajnokságon szereplő szintén szlovák Tomás Kostelnik, aztán Kistamás Zsolt Pécsről, a korábbi ifi Európa-bajnok Keresztes István az első osztálytól visszalépő Eszterházy Főiskolától, illetve Kiss Gyula az OSC-től.

A hölgyeknél sem telt eseménytelenül a nyár: az olasz Bogliascóhoz minap aláíró edző, Zantleitner Krisztina utóda a korábban a Szentes férficsapatát vezető, legutóbb a Nagyvárad kispadján ülő korábbi válogatott center, Tóth László lett. Neki éppen a centerposzt okozza a legnagyobb gondot, hiszen eligazolt az ukrán Anasztaszija Kotova, valamint a másik két légiós, a görög kapus, Sztefania Nalmpanti, illetve az angol bekk, Hazel Musgrove is.

Távozott még a balkezes felnőttválogatott Miskolczi Kitti, aki Dunaújvárosban folytatja. A bevételi oldalon egyelőre csak az angol Claire Nixon szerepel, centert viszont mindenképpen szeretnének igazolni. Felvetődött például Bujka Barbara neve, ám a válogatott klasszisa időközben aláírt a görög Olympiakoszhoz, ugyanakkor Bujka válogatottbeli centertársa, a Firenzétől távozó Tóth Ildikó is a jelöltek között szerepel.

2023.09.12 19:18:52

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ezen kívül már csak egy dobásunk maradna.

2023.09.04 22:40:08

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. ketten erősebbek együtt

2023.08.24 23:53:31

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Garancia arra már inkább van, hogy Bíró Attila edzőként hamarosan újra megtalálja a helyét. Ha én klub- vagy szakosztályvezető lennék, már hívnám is.

2023.08.14 21:38:49

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az eddig megtett út biztosíték arra, hogy látunk még csodát tőle.