L. M.
2022.11.27 13:41 Frissítve: 2022.11.27 16:10

„Tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta a sportágat” – Csapó Gábort gyászolja a magyar sportvilág

Mint beszámoltunk róla, életének 73. évében elhunyt Csapó Gábor olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó. A közösségi médiában az Újpest, a Ferencváros és a Vasas is elbúcsúzott a 272-szeres korábbi válogatottól.

„Újabb lila legenda távozott...” – írta Facebook-oldalán az Újpest. Csapó Gábor tizenhárom évet játszott a Dózsában, 2001 és 2003 között pedig az UTE edzője volt. 

A Nemzeti Sportnak korábbi, válogatottbeli csapattársai beszéltek Csapó Gáborról, becenevén „Dudiról”.

Kenéz György, Montreal olimpiai bajnoka: „Több mint tíz évet játszottunk együtt a Vasasban, majd egyszerre légióskodtunk Olaszországban, még ha másik csapatban is. Segítette a beilleszkedésemet, neki köszönhetően egy hét alatt megtanultam olaszul a vízilabda nyelvét. Nagyon sokat tanultam tőle a játékról, mert jóval több volt, mint őserő, nála kevés rafináltabb pólóssal játszottam együtt. Éveken keresztül vízilabdáztunk együtt a válogatottban is, rengeteg sikert értünk el közösen. Vidám, bohém, nagyvonalú ember volt, a civil életben is nagyon szerettem, csak jót tudok tudok róla mondani, hiányozni fog.”

Gerendás György, Montreal olimpiai bajnoka: „Nem olyan régen volt egy csapatunk, amelyik Montrealban ott állt a dobogó tetején, és a tizenegy játékosból már csak nyolcan maradtunk. Ez valahol rémisztő, hiszen nekem nem tűnik távolinak az emlék, és a dobogó tetején úgy éreztük, hogy a miénk a világ, és ez így lesz az idő végeztéig. Ezek szerint nem így van, nagyon megrendítő, hogy ismét megfogyatkozunk. Ezernyi történetem lenne Dudiról, de most csak a szomorúság van bennem.”

Facebook-oldalán búcsúzott el a legendától a Ferencváros is, amelyben Csapó Gábor korábban edzőként dolgozott. 

„Ezer szállal kötődött Szegedhez, a kék-fekete színhez” – gyászol a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata.

A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) saját halottjának tekinti a kilencszeres magyar bajnok legendát.

Madaras Norbert, a szövetség elnöke így fogalmazott: „Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező”

Markovits László, a Vasas SC elnöke is megemlékezett Csapó Gáborról és elmondta, a klub is saját halottjának tekinti a kétszeres Európa-bajnokot: „Nagyon szomorúak vagyunk, Csapó Gábor halála egy újabb fájó veszteség a Vasas-családnak. Mészöly Kálmánhoz hasonlóan Dudi is óriási egyéniség volt, a korabeli vasasos klubélet egyik motorja, és persze a saját sportágának kiemelkedő alakja. Nem csupán olimpiai bajnok ikonunk volt, hanem aktívan kapcsolódott a klubhoz más tekintetben is. A Faragó Tamással közösen működtetett népszerű pólósuliján keresztül évtizedeken át tett aktívan a pólós utánpótlás-nevelésünkért. Emellett számomra személyes baráti kapocs volt a tenisz is. Imádta a játékot, rengeteg időt töltött Pasaréten, és a lánya is versenyszerűen űzte a sportágat. Csapó Gábort a Vasas Sport Club saját halottjának tekinti, nagyon fog hiányozni mindannyiunknak, ezúton is részvétünket fejezzük ki a családjának.”

A klub a szerdán 20 órakor kezdődő A-Híd VasasPlaket–Crvena zvezda Eurokupa-nyolcaddöntő mérkőzés előtt csendes gyertyagyújtással emlékezik meg róla a Komjádi uszodánál.

„Tragikus dolog ami történt. Az ember bármennyire is felkészül, próbáltunk felkészülni a legrosszabbra, de a halál mindig váratlanul érkezik. Mindenki megrendült, hogy egy ilyen erős, egészségesnek látszó ember egyszer csak eltávozik. Sportolóról van szó, akit az eredményei és a sportpályafutása minősít, de most ennél többet nem tudok mondani" – nyilatkozta Faragó Tamás, Csapó Gábor korábbi csapattársa az Origónak.

Szívós Márton, világbajnok vízilabdázó, aki jelenleg a Budapest Honvéd vezetőedzője, a Facebookon búcsúzik.

CSAPÓ GÁBOR
Született: 1950. szeptember 20., Budapest     
Elhunyt: 2022. november 27., Budapest 
Sportága: vízilabda
Válogatottságainak száma: 272 (1970–1986, Magyarország)
Klubjai. Játékosként: Újpesti Dózsa (1959–1972), SZEOL (1972–1973), Vasas (1973–1984), CC Ortigia Siracusa (olasz, 1986–1988). Edzőként: Palermo (olasz, 1988–1992), Vasas (1993–1994), UTE (2001–2003), FTC-ben (2003–2004)    
Eredményei. Játékosként: olimpiai bajnok (1976, olimpiai 3. (1980); világbajnok (1973), 3x vb-2. (1975, 1978, 1982); 2x Európa-bajnok (1974, 1977), Eb-2. (1983); világkupagyőztes (1979); 2x BEK-győztes (1979, 1984); KEK-győztes (1985); 9x magyar bajnok (1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984); 2x MNK-győztes (1981, 1983). Edzőként: MK-győztes (1992)
2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.

2022.11.06 14:03:30

Vízilabda nemzetisport.hu

Gurisatti az utolsó másodpercben mentette szétlövésre a finálét, aztán a 20. (!) ötöst ő rontotta el...

2022.10.11 08:50:03

Vízilabda nemzetisport.hu

A 60 esztendeje elhunyt korszakos pólós a Fradi első úszóbajnoka volt.