Női vízilabda-vk: Bíró Attila a jó játéknak örülne igazán

2023.04.18. 20:45
null
Bíró szerint fontos a keretbővítés (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar női vízilabda-válogatott már bejutott a világkupa szuperdöntőjébe, Bíró Attila szövetségi kapitány így a csapatépítés szellemében küldheti tanítványait medencébe a sorozat második selejtezőtornáján, Athénban.

Ahogyan a szövetség keddi közleménye fogalmaz, mindhárom mérkőzésnek más tétje van: az amerikaiakat legyőzni mindig hatalmas tett, a hollandok ellen a visszavágás képezi a mottót, míg az olaszokkal szemben a „ne hozzuk fel őket a mi szintünkre” a szlogen.

„Annak örülnék a legjobban, ha jól játszanánk, és nyernénk, de nagyon nem leszek elkeseredve akkor sem, ha jól játszunk, de vereséget szenvedünk. A hollandok elleni vereség azért bosszantott, mert nem játszottunk jól, miközben az ellenfél sem mutatott semmi extrát” – utalt vissza Bíró Attila a múlt heti, rotterdami selejtezőre, amelynek utolsó mérkőzésén csapata kikapott a házigazdáktól.

„Hogy a mezőny mennyire közelít egymáshoz, majd a világversenyeken derül ki, most még kísérletezik mindenki, így nyilván mi is. Nem lennénk rászorulva, hogy ilyen sok utánpótláskorú játékossal álljunk ki, de a korábban említettek miatt fontos a keret bővítése. Őszintén megvallva, rég volt ilyen jó erőkből álló keretünk” – fűzte hozzá a tréner.

A kedd délelőtt a kínaiakkal, este a spanyolokkal gyakorló együttest Gangl Edina, a válogatott korábbi kapusa fogadta Athénban. A Glyfada anyai örömök előtt álló olimpiai bronzérmese a torna során a magyarok intézője lesz, aminek természetesen Bíró Attila stábtagjai és a játékosok is kimondottan örültek. A volt csapattársak közül Parkes Rebecca ajándékot is hozott a közös évek emlékére. Nem sokkal később Gangl Edinának munkája is akadt, a magyarok számára nem feltétlen előnyös edzésbeosztáson kellett változtatni. Ez sikerült is, így nem reggel 8-kor kellett kedden edzést tartani, és összejöhetett este a korábban lebeszélt, spanyolok elleni közös gyakorlás is.

Az athéni selejtező magyar vonatkozású programja:
Szerda:
Magyarország–Egyesült Államok 19.00
Csütörtök:
Magyarország–Hollandia 15.00
Péntek:
Magyarország–Olaszország 19.00

Az I. csoport állása: 1. Hollandia 9, 2. Egyesült Államok 7, 3. Magyarország 6, 4. Olaszország 6

A szuperdöntőre június 23. és 25. között kerül sor Long Beachen.

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19