LAKNER GÁBOR 2021.01.19 15:14 Frissítve: 2021.01.19 21:50

Női vízilabda: 25(!) góllal győzött az olimpiai selejtező első meccsén a válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 27–2-re legyőzte Izrael válogatottját a Triesztben zajló olimpiai selejtezőtorna első játéknapján. A meccs legeredményesebb játékosa az öt találatig jutó Keszthelyi Rita lett.

Keszthelyi Rita öt gólig jutott (Fotó: Török Attila, archív)

 

Kezdjük a legfontosabbal: a magyar válogatott minden tagjának negatív lett a helyszíni teszteredménye is, így a csapat abban az összeállításban pólózhat az olimpiai kvalifikációs tornán, amit Bíró Attila szövetségi kapitány előzetesen megálmodott.

A hatnapos trieszti torna nyitó mérkőzését a mieink játszották az izraeliek ellen, ez a meccs pedig leginkább arra volt jó, hogy a csapat megbarátkozzon a napirenddel, az uszodával és minden egyéb körülménnyel. Na és persze azzal, hogy a medencében végre nem az unalomig ismert pólósok jönnek szembe, az előző hetekben ugyanis kizárólag egymás ellen tudott gyakorolni az együttes, üdítő változatosságot jelentett tehát, hogy a játékosok nem ismerték a velük szemben álló ellenfél minden gondolatát.

A gyengébb edzésnek beillő mérkőzésen az első három percet leszámítva azt történt a vízben, amit a magyar válogatott akart, de ez így is volt rendjén a mezőny végéhez tartozó izraeliek ellen. Bíró Attila igyekezett egyenlően elosztani a játékidőt a csapattagok között, ennek érdekében gyakran sort cserélt, a kapusok pedig megfelezték a mérkőzést. Az első félidőben még becsúszott egy-két pontatlanság a mieink játékába, de hát a csapat csaknem tíz hónapig nem játszott tétmérkőzést, így ezen nem is lehetett csodálkozni. A térfélcsere után mindenki szépen belelendült a játékba, ennek nulla kapott és tizenhét lőtt gól lett az eredménye.

A magyar válogatott 25 gólos különbséggel, 27–2-re nyert első mérkőzésén, és a folytatásban sem lesz sokkal nehezebb dolga, hiszen szerdán a kazahokkal találkozik. Mivel az olasz televízió kérésére az utolsó pillanatban átvariálták a menetrendet, a mieink ismét 14 órakor ugranak medencébe.

VÍZILABDA
NŐI OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA (TRIESZT)

MAGYARORSZÁG–IZRAEL 27–2
(7–2, 3–0, 9–0, 8–0)
Trieszt, zárt kapuk mögött. Vezette:
Gransjean (holland), Severo (olasz)
MAGYARORSZÁG: Gangl – Gurisatti 3, KESZTHELYI 5, Szücs G., PARKES 3, Garda 2, VÁLYI V. 3. Csere: Magyari A. (kapus), SZILÁGYI D. 4, ILLÉS A. 2, Leimeter 2, Gyöngyössy 1, Rybanska 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
IZRAEL: Peresz – Bogacsenko, Menakerman, Futorjan 1, Noj, Tal, Hohberg. Csere: Geva (kapus), Jakobi 1, Levi, Farkas, Szaszover, Gazit. Szövetségi kapitány: Dimitrisz Mavrotasz
Gól – emberelőnyből: 10/8, ill. 5/0
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Szücs G. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila: – Arra jó volt ez a mérkőzés, hogy néha fel tudott menni a pulzusunk, és a tartalmas reggeli edzést megfejeltük egy nem túl megerőltető találkozóval. Több szót nem is érdemes rá vesztegetni, túl vagyunk rajta, ráadásul sérülésmentesen. A körülményekkel elégedett vagyunk, a buborék nagyon szigorú, csak a szálloda és az uszoda között mozoghatunk a hivatalos transzferrel. Persze nem is lenne időnk másra, van annyi elfoglaltságunk, hogy még sétálgatni se akarjunk.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Görögország–Kazahsztán 13–5 (4–1, 4–1, 3–2, 2–1)

A-CSOPORT
Franciaország–Olaszország 6–19
(1–5, 0–5, 2–3, 3–6)
Hollandia–Szlovákia 22–2 (6–0, 4–0, 8–0, 4–2)

A szerdai program
A-CSOPORT
18.00:
Hollandia–Olaszország
20.00: Franciaország–Szlovákia
B-CSOPORT
14.00:
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán (Tv: M4 Sport)
16.00: Görögország–Izrael

A csütörtöki program
A-CSOPORT
16.00:
Franciaország–Hollandia
18.00: Olaszország–Szlovákia
B-CSOPORT
14.00:
MAGYARORSZÁG–Görögország (Tv: M4 Sport)
20.00: Izrael–Kazahsztán

RÁJÁTSZÁS
Péntek
NEGYEDDÖNTŐ
14.00:
A2–B3
16.00: A3–B2
18.00: A1–B4
20.00: A4–B1
Szombat
AZ 5–8. HELYÉRT
14.00:
A2/B3 vesztese–A4/B1 vesztese
16.00: A3/B2 vesztese–A1/B4 vesztese
ELŐDÖNTŐ
18.00:
A2/B3 győztese–A4/B1 győztese
20.00: A3/B2 győztese–A1/B4 győztese
Vasárnap
14.00:
a 7. helyért
16.00: az 5. helyért
18.00: a 3. helyért
20.00: döntő
Az M4 Sport a magyar válogatott rájátszásbeli mérkőzéseit is közvetíti.

2021.01.23 22:00:33

Vízilabda LAKNER GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A legnagyobb feladatokra is megérett.

2021.01.23 19:07:05

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

A magyar válogatott végig vezetve győzte le a házigazdát, ezzel megváltva a tokiói repülőjegyet.

2021.01.18 20:23:38

Vízilabda LAKNER GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A hat napból egyetlen számít majd igazán, mégpedig a szombat.

2020.12.28 23:44:32

Vízilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nála nagyobb csibészt a vízben aligha lehetett találni kortársai között. Mindez persze tehetséggel párosult. (...) Klubedzőként is maradandót alkotott, az Ú. Dózsával 1967-ben bajnok lett, s az ifiválogatott kapitányaként is letette a névjegyét.

2020.12.08 20:34:51

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Történet történet hátán a bírómegnyerés fogásairól.