Férfi vízilabda: Argiropulosz trófeákhoz segítené a Ferencvárost

P. G.P. G.
2022.10.21. 13:21
null
Sztilianosz Argiropulosz (Fotó: fradi.hu)
A címvédő FTC-Telekom nyáron szerződtetett görög légiósa, az olimpiai ezüstérmes Sztilianosz Argiropulosz jól érzi magát a Népligetben, és csodálja a magyar szurkolókat.

 

Három gólt lőtt a Ferencvárosnak a júniusi BL-negyeddöntőben Sztilianosz Argiropulosz, ám csapata, a Jug Dubrovnik így is alulmaradt a sorozatot bronzérmesként záró zöld-fehérek ellen. Egy héttel a találkozó után az FTC-Telekom bejelentette a 26 éves görög játékos leigazolását, aki horvát bajnokként távozott a Jugtól, hogy új klubjával a hazai és a nemzetközi porondon is rangos trófeákért harcoljon.

„A korábbi csapataimmal sohasem tudtuk legyőzni a Ferencvárost, mindig nagyon nehéz volt ellene játszani – hangsúlyozta a több poszton is bevethető Argiropulosz, aki a BVSC elleni bajnokin mutatkozott be tétmérkőzésen a Fradiban. – Szintlépést jelent a karrieremben, hogy Magyarországra igazoltam, ahol a kultúra szerves része a vízilabda, a Ferencváros és a válogatott is mindig telt ház előtt játszik. Nagyon jól érzem magam a Népligetben, olyan körülmények között dolgozhatunk, mint a labdarúgók, minden lehetőség adott a fejlődésre. Profi közegbe csöppentem, pörgős és fárasztó edzéseink vannak, de cseppet sem bánom, mert fizikailag sokat kell még erősödnöm.”

Argiropulosz a görög válogatottal ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián, az Olympiakosszal pedig 2018-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, ám a sikerek még motiváltabbá tették, és a sport iránti alázatával a fiatal tehetségeknek is igyekszik példát mutatni.

„A magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon, szeretném bizonyítani, hogy ezen a szinten is megállom a helyem – hangsúlyozta a görög légiós. – Mielőtt elfogadtam a klub ajánlatát, beszéltem néhány játékossal, és mindannyian azt mondták, jó döntést hozok, ha a Népligetbe igazolok. Néhány nap alatt kiderült, hogy igazuk volt, szerencsére hamar befogadtak a csapattársak, akik egytől egyig kiváló sportemberek. Könnyen megtaláltuk a közös hangot, mert hozzájuk hasonlóan én is olyan játékos vagyok, aki az utolsó másodpercig kettőzött erővel küzd a győzelemért. Azon leszek, hogy rangos trófeákhoz segítsem a Ferencvárost.”

A zöld-fehérek új igazolása élvezi az esélyesség terhét, és szeretné jó játékkal meghálálni, hogy gyorsan elfogadták, megkedvelték a szurkolók.

„Könnyen tudok azonosulni a klub filozófiájával, nem számít, milyen játékerőt képvisel az ellenfél, mindig csak a győzelemmel vagyok elégedett – szögezte le Argiropulosz. – Szeretem, ha nyomás alatt kell játszani, a szurkolók pedig egyszerűen fantasztikusak, értik és kedvelik a vízilabdát. Az Olympiakosz játékosaként már átéltem hasonlót, ám a görög ultrák csak a rangadókra kíváncsiak, míg a Fradi-tábor minden mérkőzésen ott van, idegenbe is utazik a csapattal. Közös a célunk, szeretnénk megvédeni a címünket a magyar bajnokságban, és a nemzetközi porondon is bizonyítani, ugyanakkor tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Hosszú út, sok munka vár még a csapatra, de szorgalmas, alázatos játékosok alkotják a keretet, és hiszünk benne, hogy képesek vagyunk minden sorozatban felérni a csúcsra.”

Legfrissebb hírek

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.10.12. 11:02

Százszázalékos mutatóval zárt a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben

Vízilabda
2026.10.11. 11:22

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06