Férfi vízi ob I: a BVSC legyőzése sem jelentett gondot az FTC-nek

Vágólapra másolva!
2023.10.28. 19:13
null
Nyerni tudott a Ferencváros a BVSC ellen (Fotó: Balogh László)
A Szeged szoros meccsen nyert az UVSE ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján, a Ferencváros 13–9-re legyőzte a BVSC-t, míg a Vasas tízzel verte meg az OSC-t.

 

Jól kezdte a Vasas elleni rangadót az OSC, csakhogy a következő tízperces szakaszt 10–1-re nyerték meg az angyalföldiek... Szlobodan Nikics együttese a játék minden elemében felülmúlta riválisát, összeálltak a blokkok, támadásban pedig futószalagon jöttek a gólok, Burián Gergelyt ezúttal is lehetetlen volt tartani. Négygólos hátrányban Bisztritsányi kivédte Bátori Bence ötméteresét, de a következő támadásból Sztrahinja Rasovicsét már nem tudta, a szerb klasszis vezére volt csapatának.

A harmadik negyed végén kialakult a tízgólos különbség, a Vasas-szurkolók „rászámoltak” az újbudaiakra, a mohóbbak a Repül a bálna című Republic-slágerből idéztek. A játékosok is úgy voltak vele, hogy ennyi nem elég, ezúttal a végjátékban sem húzták be a kéziféket, és fölényesen, 18–8-ra győztek.

Az OSC és a BVSC vereségével már csak a Ferencváros hibátlan a férfiélvonalban, a zuglóiakat éppen a zöld-fehérek győzték le a szombati játéknap másik rangadóján. Kemény Kristóf gárdája a nagyszünetig állta a sarat, döntetlennel fordultak a felek, ám utána egy perc alatt ellépett kettővel az FTC, amely egyre jobban használta ki a lehetőségeit, Nagy Ákos klasszisokat idéző ejtésgólt szerzett. A Fradi női csapatának bajnokijáról néhány perces késéssel átérő szurkolók boldogan érkeztek és még boldogabban távoztak, csapatuk 13–9-es győzelmével megőrizte veretlenségét.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
FTC-TELEKOM–BVSC-ZUGLÓ 13–9 (3–2, 2–3, 5–2, 3–2)
Komjádi uszoda, 350 néző. V: Kovács Cs. T., Csanádi.
FTC: SZAKONYI – VIGVÁRI VENDEL 3, Argiropulosz 1, Pohl, Fekete G. 1, Jansik Sz. 2, MANDICS 2. Csere: NAGY ÁDÁM 2, Merkulov, Nagy Ákos 1, Lugosi 1, Szabó II Bence, Varga V. Edző: Nyéki Balázs
BVSC: Györke – Mészáros M. 1, TÁTRAI D. 2, Csacsovszky E., Csacsovszky A. 1, Gyárfás T. 1, Horváth Á. Csere: Csapó M., Gál D. 1, Kovács P., BUNDSCHUH 2, Mészáros Cs. 1. Edző: Kemény Kristóf
Emberelőny-kihasználás:
12/3, ill. 14/4.
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. –.
Kipontozódott:
Csapó M. (21. p.), Gyárfás T. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs: – Az első félidőben a hozzáállással és a lövéseinkkel sem voltam elégedett, hiányzott a pontosság és a koncentráció a játékunkból. A nagyszünet után összeszedtük magunkat, sokkal jobban sikerültek a befejezések.
Kemény Kristóf: – Eleinte fej fej mellett haladtunk a Fradival, de ellenfelünk jól menedzselte a mérkőzést, megérdemelt győzelmet aratott. Az eladott labdák miatt maradt bennem hiányérzet, de az eredménnyel nem lehetek elégedetlen.

UVSE–ZUE.HU SZEGEDI VE 9–11 (2–4, 1–3, 5–3, 1–1)
Komjádi uszoda, 100 néző. V: Vogel G., Kun Gy.
UVSE: Korom – BENCZ 2, Korbán 1, Kardos A., Kedves 1, ALEKSZEJEV 2, Korbács 1. Csere: Herczeg 1, Hegedűs Cs. 1, Labyk, Gidófalvy, Besenyei, Barics. Edző: Vincze Balázs
SZEGED: DANKA – Nagy M., LEINWEBER 4, Kürti, KLÁR 2, Tóth Gy., SZILÁDI 4. Csere: Pörge, Sánta, Bóbis B., Horváth Zs. 1, Báthory, Horváth V. Edző: Kiss Csaba
Emberelőny-kihasználás: 9/2, ill. 9/5
Kettősemberelőny-kihasználás: 2/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Kardos A. (20. p.)
Kiállítva (végleg, brutalitásért): Nagy M. (18. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– A Szeged bizonyította, hogy van különbség a két csapat között. A harmadik negyedben szép gólokat lőttünk, átvettük a vezetést, ám utána fegyelmetlenek voltunk.
Kiss Csaba: – Öldöklő küzdelem zajlott a vízben, a négyperces kiállítás sok energiát kivett a srácokból, de a jó védekezésünknek köszönhetően fontos győzelmet arattunk.

KSI SE–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 4–16 (1–5, 2–6, 1–2, 0–3)
Komjádi uszoda, 120 néző. V: Debreceni, Ádám F.
KSI: Csite L. – Balogh M., Iriczfalvi 1, Irmes M. 1, Mihov, Nagy Z. 2, Kósi-Kelly. Csere: KISS G. (kapus), Petrák, Barcsa, Cseh A., Kiss Cs., Kopinitz, Benedek M. Edző: Horváth János
HONVÉD: KARDOS G. – Hessels S. 1, Ekler Zs. 1, SUGÁR 2, Fejős, Ekler B. 2, NYÍRI B. 2. Csere: FARKAS D. (kapus), PINTÉR N. 3, Szépfalvi, Baksa J. 1, Hessels B. 1, Kiss B. 2, Csite A. 1. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 10/2, ill. 9/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/2
Kipontozódott: Petrák (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth János:
– Olyan teljesítményt nyújtottunk, amit nehéz értékelnem, nemcsak az eredmény bánt, hanem a játékunk is. Tartalékosak voltunk, de ez nem lehet mentség a hibáinkra.
Szivós Márton: – Mindig különlegesek a KSI elleni mérkőzések, ilyen koncentrációt és hozzáállást vártam a srácoktól. Örülök a fiatal Pintér Noah jó játékának.

METALCOM-SZENTES–SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER 8–13 (3–3, 2–2, 1–5, 2–3)
Szentes, 120 néző. V: Petik A., Bereczki M.
SZENTES: Kovács B. – SZATMÁRI 2, MAGYAR M. 2, Csorba, Bozó 1, Biros B. 1, Kürti-Szabó. Csere: Pászti (kapus), Pethe, Asanyin 1, Vékony, VISMEG B. 1, Hajdú A. Edző: Kis Gábor
SZOLNOK: JÓZSA – Kovács Gergő 2, PÁSZTOR 3, Vismeg Zs., JANSIK D. 2, Vámosi, Pető A. 1. Csere: Ionescu 2, Szeghalmi 1, Schmölcz 2, Teleki, Böröczky, Cseh M. Edző: Hangay Zoltán
Emberelőny-kihasználás: 15/3, ill. 8/3.
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/1.
Kipontozódott:
Pető A. (22. p.), Vámosi (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kis Gábor: – Az edzőváltás így vagy úgy, de mindig megmozgatja a csapatot, szerencsére ez nálunk a jó irányba történt meg. Amit kértem, az a harmadik negyed közepéig megvalósult, ekkor viszont már többet hibáztunk, és fizikailag fölénk kerekedett a Szolnok.
Hangay Zoltán: – Tudtuk, hogy az edzőváltást követően bele fog állni ebbe a mérkőzésbe a Szentes, így is történt. Öt öt után is higgadtak maradtunk, ezt követően robbantottunk, ami nagyon tetszett, az viszont kevésbé, hogy védekezésben a blokkok megint elmaradtak. Nagyon hajtottunk a győzelemért, de az eszünket a későbbiekben többet kell használnunk.

GENESYS OSC ÚJBUDA–A-HÍD VASASPLAKET 8–18 (2–5, 3–6, 1–5, 2–2)
Laky uszoda, 230 néző. V: ifj. Kenéz Gy., Kollár.
OSC: Bisztritsányi – Várnai, Baksa B. 1, VIGVÁRI VINCE 3, Hárai 1, Rossi 1, Salamon F. Csere: Grieszbacher (kapus), Ten Broek 1, Szalai P., Aranyi M., Tóth M., Gaszt 1. Edző: Varga Dániel
VASAS: LÉVAI – Dala D. 1, SZ. RASOVICS 4, BÁTORI 4, Bedő, Dedovics 1, BURIÁN 2. Csere: Lakatos S. 2, SÉLLEY-RAUSCHER 2, Zerinváry, Randjelovics 1, Batizi 1. Edző: Szlobodan Nikics
Emberelőny-kihasználás:
17/3, ill. 12/7.
Kettősemberelőny-kihasználás:
–, ill. 1/1.
Gól – ötméteresből:
–, ill. 2/1.
K
ipontozódott: Dala D. (30. p.).
K
iállítva (végleg, cserével): Bedő (15. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel:
– Meggyőző teljesítményt nyújtott a Vasas, a játék minden elemében jobb volt. Csalódott vagyok, nagy pofont kaptunk, küzdöttünk, de ezúttal óriási különbség volt a két csapat között.
Szlobodan Nikics: – A védekezés volt a győzelmünk kulcsa és támadásban is hatékonyak voltunk. Jól reagáltunk a BVSC elleni vereségre, szeretnénk ezt a szintet tartani a folytatásban is.

KAPOSVÁRI VK–TIGRA-ZF-EGER 14–10 (6–1, 2–3, 3–4, 3–2)
KAPOSVÁR: Kósik – BERTA 2, Pellei F. 1, Fülöp B. 3, Baj 2, VINDISCH 1, DŐRY 3. Csere: Aranyi A., KAKSTEDTER 2, Takács J., Juhász-Szelei. Edző: Surányi László
EGER: Krémer – Spitz, Krijestorac, SÁRI A. 2, Murisics, RÁDLI 3, Dóczi 1. Csere: Biros S., Sudár O. 2, RUSTAMOV 2, Gólya, Mészáros B. Edző: Tóth Kálmán
Kaposvár, 260 néző. V: Tóth S., Ercse N. Emberelőny-kihasználás: 9/6, ill. 13/6. Kipontozódott: Berta (27. p.), Aranyi A. (29. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Fülöp B. (27. p.), Rustamov (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Surányi László – Jól kezdtünk, és ugyan mondhatnám, hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést, de ez nem lenne igaz, mivel a végén voltak nehéz pillanatok. Szépen lassan elfogytunk, így nem tudtam cserélni, de akik vízbe ugrottak, pluszt tudtak adni, és megtartottuk a kiharcolt előnyünket. Ezzel a sikerrel még mindig nem szereztük vissza a Pécs ellen elveszített két pontot.
Tóth Kálmán: – Jól játszott a Kaposvár, mi pedig gyengén kezdtük, gyengén folytattuk és gyengén fejeztük be a mérkőzést. A játékosokban azonban van potenciál, nem adjuk fel, megyünk tovább az előre kijelölt úton.

PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT–PANNERGY-MISKOLCI VLC 9–13 (1–0, 3–5, 5–6, 0–2)
Pécs, 100 néző. V: Fodor R., Tóth K.
PÉCS: Gelencsér – Pellei K., Keresztúri 1, Lajkó 1, VOGEL SIMON 2, Kolozsi 1, Némethy 1. Csere: Maser (kapus), Pónya, Reisz, Kókai Sz. 2, Imre K. 1, Szabó G., Vidovenyecz. Edző: Török Viktor
MISKOLC: Moravcsik – Várkonyi 1, Krasznai 1, Hegedűs B. 2, Kasza, Dubinák, Tanczer. Csere: OLTEAN 4, MOLNÁR G. 2, Szalai G., VARGA B. 3, Smitula. Edző: Vidumanszky László
Emberelőny-kihasználás:
9/4, ill. 10/2.
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/1.
Kiállítva (végleg, cserével):
Kolozsi (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Török Viktor: – Játékban nem kerekedett fölénk a Miskolc, de nem tudom, mennyit kell gyakorolni ahhoz, hogy a helyzeteket be is tudjuk lőni.
Vidumanszky László: – A cél a három pont volt, nem volt könnyű megszerezni, pedig talán hamarabb is lezárhattuk volna a mérkőzést.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 8 8 144–57 +87 24
2. OSC 8 7 1 120–76 +44 21
3. Vasas 8 7 1 117–76 +41 21
4. BVSC 8 7 1 109–77 +32 21
5. Honvéd 8 7 1 88–56 +32 21
6. Szolnok 8 6 2 95–70 +25 18
7. Kaposvár 8 4 1 3 89–92 –3 13
8. Miskolc 8 2 6 69–98 –29 6
9. Szentes 8 2 6 66–95 –29 6
10. Szeged 8 2 6 77–111 –34 6
11. Eger 8 1 7 82–101 –19 3
12. UVSE 8 1 7 59–104 –45 3
13. KSI 8 1 7 59–118 –59 3
14. Pécs 8 1 7 66–109 –43 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik