Férfi vízi ob I: gálázott a Szolnok, az FTC és az Eger is

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 19:19
Az FTC 13–3-ra kiütötte a BVSC-t a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján az A-csoportban. A Tatabánya ikszelt a B-csoport sereghajtójával, a PVSC Mecsek-Füszérttel. Az Eger 20 gólt dobott a Szegednek, a címvédő Szolnoki Dózsa pedig 19-nél állt meg a Vasas ellen.

A Tatabánya nagyon elrontotta a PVSK Mecsek-Füszért elleni mérkőzés második negyedét (a hazaiak négy gólt kaptak, és egyet sem szereztek), s tulajdonképpen végig futott az eredmény után. Az összecsapás hajrájában, 7–9-es állásnál azonban a hazaiak kétszer is eredményesek voltak, így döntetlenre (9–9) mentették a találkozót.Tatabánya nagyon elrontotta a PVSK Mecsek-Füszért elleni mérkőzés második negyedét (a hazaiak négy gólt kaptak, és egyet sem szereztek), s tulajdonképpen végig futott az eredmény után. Az összecsapás hajrájában, 7–9-es állásnál azonban a hazaiak kétszer is eredményesek voltak, így döntetlenre (9–9) mentették a találkozót.

Nem veretlen többé a BVSC, miután 13–3-ra kiütötte az ugyancsak hibátlan FTC. A zöld-fehérek már az első játékrész végén négygólos előnyben voltak (0–4), s mivel a harmadik és negyedik negyedben is hengereltek (a második félidőt 6–0-ra nyerték a vendégek), végül könnyedén diadalmaskodtak a BVSC otthonában. A legeredményesebb játékos Vámos Márton (Ferencváros) lett három góllal.

Az Eger sem izzadt meg, a nagyszünetben már 11–1-re vezetett a Szeged ellen. A vége 20–4 lett a hazaiaknak. A Szolnok a félidőre négygólos fórt szedett össze (5–9) a Vasas vendégeként. A gála 19-nél ért véget, a címvédő 19–8-as sikert aratott. A Honvéd Szivós Márton utolsó pillanatokban szerzett találatával 9–8-ra legyőzte a Szentest.

VÍZILABDA
E.ON férfi ob I
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

BVSC
FTC 3–13 (0–4, 3–3, 0–3, 0–3)
Laky Károly uszoda, 300
néző. V: Berki A., Kovács Cs. T.
BVSC:
Szakonyi – CZIGÁNY 1, Török, Létay, Ambrus, Pásztor, Mészáros. Csere: Csapó, Sugár 1, Várnai, KOVÁCS P. 1, Mátyok, Szabó Bendegúz. Edző: Szűcs Levente
FTC:
Vogel Soma – MADARAS 2, Manhercz K. 1, VÁMOS 3, Szirányi, Varga D., MITROVICS 1. Csere: GÁRDONYI (kapus), Sedlmayer 1, Nikics 2, Jaksics 1, Goschi, JANSIK SZ. 1, Németh T. 1. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből:
8/2, ill. 9/7
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kiállítva (végleg cserével):
Török (26. p.)
MESTERMÉRLEG

Szűcs Levente: –
Az volt a tervünk, hogy amennyire lehet, szorongassuk meg a Ferencvárost, amelynek az első két negyedben méltó ellenfelei is voltunk. Talán a pozitívuma az volt a találkozónak, hogy eddig mi kaptuk tőlük a legkevesebb gólt a bajnokságban.
Varga Zsolt: –
Úgy érzem, az eredmény kicsit túlzó, mert a BVSC jól játszott. Kemény mérkőzés volt, ami nekünk jól jött az előttünk álló sorozat előtt.

VASAS PLAKET–SZOLNOKI DÓZSA 8–19 (3–4, 2–5, 2–5, 1–5)
Komjádi uszoda, 200
néző. V: Molnár P., Tordai
VASAS: Jónás – Bóbis, Takács B., Burián 2, Sélley, Marnitz G., Simon 1. Csere: Steinmetz Á., BABAY 3, Miklós 2, Bencz, Hőna. Edző: Földi László
SZOLNOK: Kardos – BÁTORI 3, Prlainovics 2, Mezei, Jansik D. 2, Gocics, ZALÁNKI 4. Csere: Kis G. 2, Alekszics 3, YOUNGER 3, Hangay, Fülöp B., Szeghalmi. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 6/2 ill. 13/9
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
Kipontozódott: Hőna (16. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Fülöp B. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László:
– Azt szerettem volna, hogy ameddig tart az erőnk, amellyel a Szolnokkal egy szinten tudunk játszani, addig menjünk előre. Köszönöm a Szolnoknak, hogy megtisztelt minket és komolyan vette a mérkőzést, ugyanakkor a mi srácaink is megérdemelnek minden dicséretet.
Cseh Sándor: – Az első negyedben meglepett minket a Vasas, nagyon agresszíven állt a meccshez. A többi negyedben már alkalmazkodni tudtunk ehhez. Készülünk a BVSC elleni keddi mérkőzésre és a rengeteg találkozóra, ami még előttünk áll.

AVUS SZOMBATHELY–KAPOSVÁRI VK 10–8 (1–3, 4–3, 3–1, 2–1)
Szombathely, 220
néző. V: Csanádi, ifj. Kenéz
AVUS: Kovács Zs. – Ekler 1, Takács K. 1, Kiss Cs. 2, Baj 1, Baszara 1, Garancsy 2. Csere: Cvetics, Polovic 2, Ukumanov, Kutasi, Hajmási. Edző: Matajsz Márk
KAPOSVÁR: Krémer – Giga 3, Juhász-Szelei, Lukács Á., Tóth K., Sántavy, Vindisch 1. Csere: Pataki, Varga Zs. 3, Palotás, Németh L., Kovács O. 1. Edző: Berta József
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 3/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk:
– Az első negyedben még nem azt játszottuk, amit elterveztünk, mert a védekezésünkbe sok hiba csúszott, de fokozatosan feljavultunk, rendeztük a védekezésünket, így a lelkes küzdeni akarásunknak meglett az eredménye. Ki kell emelnem, hogy emberhátrányban is nagyszerűen küzdött a csapat. Minden győzelem fontos, hitet ad a folytatásra.
Berta József: – Jól kezdtünk, előnyre tettünk szert, ám ezzel a lehetőséggel nem tudtunk élni. Sajnos a végére már nem összpontosítottunk kellőképpen.

UVSEDEBRECENI VSE 4–13 (1–4, 1–4, 0–4, 2–1)
Hajós Alfréd uszoda,
100 néző. V: Petik A., Marjay Zs.
ÚJPEST:
Laboncz – Németh D., Rábavölgyi 1, Kibédi, KORÉNYI 1, Keresztúri, Dala D. 1. Csere: Major M., Knézy, Baksa B. 1, Sziládi, Szentesi D., Mezei Zs. Edző: Németh Zsolt
DEBRECEN: LÉVAI – Kállay 2, OBRADOVICS 2, Szőke Sz. 1, Vidovics 1, Matyi P. 1, DURIK 3. Csere: Kaszanyi R. (kapus), Smitula, Fejős R., Somlai, SÜVEGES 2, Boros T. 1, Dienes. Vezetőedző: Komlósi Péter
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 7/2
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG

Németh Zsolt: –
Nehéz értékelni a mai találkozót, ob-s pályafutásom legrosszabb mérkőzését vezényeltem le. Sajnos egész héten betegségekkel és sérülésekkel bajlódtunk, így félig egy ob I B-s serdülőcsapattal tudtunk kiállni.
Komlósi Péter: –
Nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni a mai mérkőzést, és annak, hogy három negyeden át szervezetten játszottunk. A negyedik negyeddel nem voltam elégedett, mert úgy érzem, hogy ekkor fejben kiengedtünk.

B-CSOPORT

TATABÁNYAI VÍZMŰ–PVSK-MECSEK FÜSZÉRT 9–9 (3–1, 0–4, 4–3, 2–1)
Tatabánya, 250
néző. V: Székely B., Dodog
TATABÁNYA: JÁSZBERÉNYI – Szabó Botond 1, Katonás, Francsics, Márkus, Fazekas T. 1, Máthé. Csere: KUNCZ 2, Hoppál 1, KOLARIK 2, Kistamás, SZENTESI 1, Kalanovics 1. Edző: Zantleitner Tamás
PÉCS: JÓZSA – CSACSOVSZKY E. 2, Csacsovszky A., Chilkó, Lajkó 1, SZATMÁRI 4, Krizsán. Csere: Horváth Zs., OPACAK 2, Zerinváry, Csaba, Safrankó. Edző: Lukács Gergely
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 9/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Francsics (10. p.), Márkus (19. p.), Krizsán (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Zantleitner Tamás:
– Fordulatos találkozón vagyunk túl. Három nulla után három meghatározó játékosunkat elveszítettük: Máthé és Katonás megsérült, Francsics pedig a tizedik percben kipontozódott. Hirtelen nagyon kevesen lettünk, így hatalmas szívvel sikerült – utólag azt mondom – a bravúros pontszerzés.
Lukács Gergely: – Őrült meccs volt! Végig hullámzott a játék, ám a harmadik negyedben, amikor az i betűre feltehettük volna a pontot, elpuskáztuk az esélyt.

ZF-Eger–ContiTech Szeged-Diapolo 20–4 (4–1, 7–0, 4–2, 5–1)
Eger, 300 néző. V.: Homonnai, Veilandics.
EGER:
Mitrovics – LŐRINCZ 3, Vlahopulosz 3, Bedő 2, Csucskovics, RASOVICS 4, BIROS B. 3, Cs.: Tóta (kapus), Decker Á. 1, Kürti, Angyal 1, MELEGH 2, Magyar 1. Edző: Dabrowski Norbert.
SZEGED: Molnár D. – Berki R., Szilvasán B. 1, KORBÁN 1, Fodor, Irmes, Baróthy. Cs.: Laposa (kapus), Farkas K. 1, Mickics, Zsigri, Sikter, Börcsök, Szilvasán P. 1. Edző: Varga Péter.
Gól – emberelőnyből: 5/4, ill. 3/0.
Ötméteresből: 0, ill 1/1.
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Végig fegyelmezetten játszottunk, mindent kiadtunk magunkból. Tiszteltük az ellenfelet és a közönséget. Nincs egy súlycsoportban a két együttes. A mai meccsel is készültünk a következő hétvégére.
Varga Péter: – Méltó leckét kaptunk a mai modern vízilabdából. Az bosszant, hogy nem kaptam vissza, amit szerettem volna. Könnyű gólokat kaptunk tízszer lefordulásból. Mélyre kerültünk, de próbálunk építkezni.

METALCOM-SZENTES–RACIONET-HONVÉD 8–9 (1–3, 1–2, 3–1, 3–3)
Szentes, 200
néző. V: Vogel G., Rubos K
SZENTES: GYÖRGY D. – Kiss K., NAGY M. 2, VÖRÖS V, Palotás, Pellei F. 1, Somogyi B. 1. Csere: Kókai T. 1, Pellei K., WERNER 3, Szalai G., Visnyakov, Takács J. Edző: Pellei Csaba
HONVÉD: DECKER A. – Gyárfás 1, Balakirjev 1, SZIVÓS 5, Simon R. 1, Illés S. 1, Manhercz Á. Csere: Kiss B., Tóth P., Irmes, Simon. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 12/2, ill. 11/4
Gól –ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Pellei F. (26.p.), Illés S. (27. p.), Simon R. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba: –
Már-már tendencia, hogy a mérkőzéseink elején hagyjuk az ellenfelünket komolyabb előnyhöz jutni. Most is belealudtunk az elejébe, ám felzárkóztunk, viszont ez rengeteg energiánkat felemésztette. Az ő rutinjuk és a mi rutintalanságunk döntött a Honvéd javára.
Vad Lajos: – Jól kezdtünk, ám ahogy a Szentes a meccs elejébe, úgy mi a találkozó hátralévő részébe aludtunk bele a biztos előnyünk tudatában. Ilyen találkozóra számítottam, szoros, nagy csatára. Szivós Márton ma nagyon fontos tényezője volt a Honvédnak.

PANNERGY MVLC–A-HÍD OSC-ÚJBUDA 7–10 (3–1, 0–3, 4–4, 0–2)
Miskolc, 250
néző. V: Fodor R., Marnitz M.
MVLC:
CSOMA – KUZMENKO, Dőry-Farkas, Sánta, Milicsics 1, Halek 1, Lukács D.
Csere:
Hornyák 1, Berta 1, Nagy Á., MISICS 3, Jakab D. Edző: Sike József
OSC:
BISZTRITSÁNYI – Salamon, Erdélyi 2, Randjelovics, UBOVICS 2, Gór-Nagy 1, Hegedűs. Csere: DRASKO BRGULJAN 1, SEMAN 2, Juhász Zs., Bundschuh 1, Tóth M. 1, Kovács G. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből:
13/3, ill. 8/3
Gól – kettős emberelőnyből:
1/0, ill. –
Gól – ötméteresből:
3/2, ill. 1/1
Kipontozódott:
Gór-Nagy (23. p.), Randjelovics (27. p.), Bundschuh (30. p.)
MESTERMÉRLEG

Sike József:
– Más célokért küzd a két csapat, mi a bajnokságban szeretnénk megvédeni a tavalyi ötödik helyezésünket. Két alapemberünket ezúttal nélkülözni kényszerültünk, de számomra az a legfontosabb tapasztalata a mérkőzésnek, hogy nélkülük is volt tartás a csapatban. Úgy érzem, kijöttünk a gödörből, és méltó partnerei voltunk a bombaerős OSC-nek.
Petik Attila:
– Nehéz meccsre számítottunk, és az is lett, noha a miskolciaktól két kulcsfigura is hiányzott. Erőltetett menetben vagyunk, sokat utaztunk, tudtuk, hogy fejben nem leszünk a csúcson. A hazaiak jól kezdtek, kétgólos vezetést szereztek, és egészen az utolsó percekig bizonytalanná tudták tenni a találkozó kimenetelét.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
A-CSOPORT
1. Szolnoki Dózsa 6 6 111–31 +80 18
2. FTC-PQS Waterpolo 4 4 72–21 +51 12
3. BVSC-Zugló 5 4 1 55–43 +12 12
4. Vasas Plaket 5 3 1 1 47–48 –1 10
5. Debreceni VSE 5 1 4 40–64 –24 3
6. AVUS Szombathely 5 1 4 36–71 –35 3
7. UVSE 5 1 4 35–79 –44 1
8. Kaposvári VK 5 5 24–63 –39 0
B-CSOPORT
1. ZF-Eger 5 5 67–23 +44 15
2. A-Híd OSC-Újbuda 5 4 1 57–32 +25 12
3. PannErgy Miskolci VLC 5 3 2 42–35 +7 9
4. RacioNet Honvéd 5 3 2 45–42 +3 9
5. Tatabánya 5 2 1 2 32–48 –16 7
6. Metalcom Szentes 5 1 4 33–47 –14 3
7. Contitech Szeged 5 1 4 33–61 –28 3
8. PVSK-Mecsek Füszért 5 1 4 35–56 –21 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik