Védetté nyilvánították a Nemzeti Sport legendás főszerkesztőjének sírját

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.11.13. 13:39
null
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és az MSÚSZ elnöke Vadas Gyula unokájával, Vadas Máriával (középen) és Vadas Gyula dédunokájával, Surányi-Vadas Tímeával 2023-ban (Fotó: Koncz Márton)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége a Facebook-oldalán számolt be a hírről, hogy Vadas Gyula egykori Nemzeti Sport-főszerkesztő sírja a Nemzeti Sírkert része lett.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, lapunk főszerkesztője jelentette be csütörtökön, hogy Vadas Gyula sírja a Nemzeti Sírkert része lett.

„Fontos és régóta esedékes elismerése ez a magyar sportmédia kiemelkedő alakjának, köszönettel tartozunk az együttműködésért a Nemzeti Örökség Intézetének, amely benyújtotta a kérelmet a bizottságnak és Móczár Gábor főigazgató úrnak. A NÖRI tájékoztatása alapján a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szeptemberi ülése egyhangú döntéssel emelte a Nemzeti Sírkert részévé dr. Vadas Gyula sírhelyét, és az intézet már tájékoztatta is erről a Farkasréti temetőt” – idézte Szöllősi Györgyöt az MSÚSZ.

Vadas Gyula sírja a Farkasréti temetőben

Vadas Gyula 1919 és 1944 között nem csak a Nemzeti Sport főszerkesztője, de a lap tulajdonosa is volt. Az ő vezetésével emelkedett a Nemzeti Sport a sportlapok versenyében Európa, s egyben a világ élvonalába. Hazai, a sportújságíró-szövetségben betöltött vezetői funkciói mellett 1928 és 1936 között a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) alelnökeként is tevékenykedett, de ott volt már az AIPS 1924-es párizsi megalapításánál a magyar sportsajtó képviseletében, és tudósított is az eseményről. Jelentős szerepe volt neki személyesen és a lapjának a Nemzeti Sportnak is a sportnyelv külföldi kifejezései helyett magyar szavakat alkotó és anyanyelvünkben meghonosító mozgalom sikerében (amelyhez hasonló mozgalmat jelentett be ugyancsak ma, a magyar nyelv napján a közmédia, azon belül a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport).

Az 1886-ban született, 1971-ben elhunyt egykori főszerkesztő sírja a Farkasréti temető 6/12-es parcellájának 0 jelzésű szakaszának 1-es sorában a 47/48-as sírhelyen található.

A védett sírok a Nemzeti Sírkert részei, ennek hivatalosan közreadott leírása a következő: „A Nemzeti Sírkert a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) által annak minősített temető, hősi temető, hősi temetési hely, továbbá temetkezési emlékhely, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége. A nemzeti sírkert olyan virtuális jellegű, vagyis nem egy konkrét temetőhöz, illetve temetőrészhez (parcella) köthető, hanem Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjai tartoznak. A nemzeti sírkert része lehet bármely magyarországi sírhely. A védettségről az NEKB dönt, a védetté nyilvánított sírok nem felszámolhatók, felettük a rendelkezési jogot a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gyakorolja, így minden védett sírral kapcsolatos kérelmet a NÖRI-hez kell benyújtani.”

 

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
16 órája

Szoboszlai vs. Haaland; Rátgéber: 60

E-újság
2026.10.10. 23:55

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék; Kulcsjátékosok hiánya okoz fejfájást Liverpoolban

E-újság
2026.10.08. 23:00

Adiós – 4 oldalas búcsú Messitől; Varga Barnabás visszatérhet

E-újság
2026.10.07. 23:40

Nagyhétfő Nagyszombatban!; Vanczáktól Beninig – Messi búcsúzik

E-újság
2026.10.05. 23:59

Andrij Sevcsenko üzent a kapitánynak: Dominik, ne most villogj!; Magyar remény, olasz presztízs – győzni kellene

E-újság
2026.10.04. 23:29

1 árva pontunk van; Az ukrán gólkirály nem koporsóban, de sérülten jött meg a frontról

E-újság
2026.09.29. 23:40

Pontja már van a válogatottnak, gólja még nincs; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.09.28. 23:50