Férfi vízi Ek: Varga Dénes 9, a címvédő Fradi 23 gólt lőtt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.28. 19:24
A férfi vízilabda Eurokupa olaszországi selejtezőcsoportjában az FTC-PQS Waterpolo 25–4-re kiütötte a holland Amersfoortot, majd 23–7-re legyőzte a Montpellier-t, a miskolciak pedig történelmi sikert arattak.

„Az Eurokupa-selejtező jó erőmérő számunkra. Hat mérkőzésünk lesz négy nap alatt, így kiderül, mennyire bírja a csapat a fizikai terhelést. Azt azonban két-három hét munka után még nem tudjuk felmérni, hogy ténylegesen mire képesek a fiúk” – vezette fel a waterpolo.hu-nak az olaszországi napokat Varga Zsolt vezetőedző, akinek együttese címvédőként indult neki a sorozatnak.

A magyarok második meccse sem volt sokkal izgalmasabb, a Szolnokról érkező Varga Dénessel egyszerűen nem tudott mit kezdeni a Montpellier, ő kilenc, csapata 23 gólt szerzett a franciák ellen.„Az Eurokupa-selejtező jó erőmérő számunkra. Hat mérkőzésünk lesz négy nap alatt, így kiderül, mennyire bírja a csapat a fizikai terhelést. Azt azonban két-három hét munka után még nem tudjuk felmérni, hogy ténylegesen mire képesek a fiúk” – vezette fel a waterpolo.hu-nak az olaszországi napokat Varga Zsolt vezetőedző, akinek együttese címvédőként indult neki a sorozatnak.

A magyarok második meccse sem volt sokkal izgalmasabb, a Szolnokról érkező Varga Dénessel egyszerűen nem tudott mit kezdeni a Montpellier, ő kilenc, csapata 23 gólt szerzett a franciák ellen.

A hét együttesből négy jut tovább – a legnagyobb csata várhatóan szombat este a nemzetközi porondon jól ismert, válogatott játékosokkal teletűzdelt Verona ellen vár a Fradira.

Könnyedén nyerte története első nemzetközi kupamérkőzését a PannErgy Miskolci VSC férfi vízilabdacsapata: a borsodi együttes csütörtökön az Eurokupa első selejtezőkörében, a torna házigazdájaként 16–6-ra győzte le az orosz Sturm Csehov gárdáját. A miskolci csoportban hat csapat küzd a négy továbbjutó helyért.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
1. SELEJTEZŐKÖR
B-CSOPORT (Busta Arsizio)

FTC-PQS Waterpolo–ZPC Amersfoort (holland) 25–4 (5–2, 8–0, 6–1, 6–1)
G: Varga Dénes 5, Jaksics 5, Mitrovics 4, Madaras 3, Szirányi 3, Sedlmayer 2, Nikics 2, Jansik Sz.

FTC-PQS Waterpolo–Montpellier (francia) 23–7 (6–2, 5–3, 6–1, 6–1)
G: Varga Dénes 9, Madaras 4, Mitrovics 4, Nikics 3, Sedlmayer, Jansik Sz., Szirányi

A Ferencváros további programja:
FTC-PQS Waterpolo–Jadran Split (horvát) péntek 19.00
FTC-PQS Waterpolo–Potsdam (német) szombat 12.30
FTC-PQS Waterpolo–Verona (olasz) szombat 20.30
FTC-PQS Waterpolo–Pays D'Aix (francia) vasárnap 10.45

A-CSOPORT (MISKOLC)
PannErgy Miskolci VLC–Sturm Csehov (orosz) 16–6 (5–1, 2–2, 2–0, 7–3)
G:
Vadovics 4, Bowen 4, Nagy Á. 2, Berta 2, Sánta 2, Halek, Misics

A Miskolc további programja:
PannErgy Miskolci VLC–CN Mataró (spanyol) péntek 19.30
PannErgy Miskolci VLC–Hannover (német) szombat 9.00
PannErgy Miskolci VLC–Primorac Kotor (montenegrói) szombat 18.30
PannErgy Miskolci VLC–Hornets Kosice (szlovák) vasárnap 13.00

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: a címvédő Ferencváros kiütéses győzelmet aratott Egerben

Vízilabda
2025.10.22. 21:31

Varga Dániel: Nagy lépést tettünk előre, de dolgozunk tovább, hogy a későbbiekben ne veszítsünk két pontot

Vízilabda
2025.10.18. 21:21

A Szolnok szoros győzelemmel, a BVSC szétlövéses vereséggel kezdett a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.10.16. 21:06

Címvédésre készül a Ferencváros a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.10.14. 11:44

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Csak szuper lehet – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.10.07. 23:23

A továbbjutás ellenére maradt hiányérzetük a szolnoki pólósoknak

Vízilabda
2025.10.07. 12:00
Ezek is érdekelhetik