Férfi vízi Eb: Kicsit olyan, mintha döntő lenne – Nagy Viktor

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 13:54
null
Nagy Viktor nem csupán a kapuban remekelt, segített összerántani a csapatot (Fotó: Kovács Anikó)
A csapakapitány Nagy Viktor szerint úgy kell koncentrálni a Szerbia elleni negyeddöntőben, mintha az utolsó mérkőzés következne a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságon. Vámos Márton még tanulja a vezérszerepet.

 

A hétfői szünnapon kellemes elfoglaltsága akadt a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak: a Gelarto Rosa nevű, magyarok működtette fagylaltozó hívta meg a csapatot a hideg nyalánkságra, Märcz Tamás szövetségi kapitány döntése értelmében pedig a magyar médiamunkatársak a kötetlen alkalom során találkozhattak a csapattal a megszokott szünnapi beszélgetésre, így egy-egy gombóc fagylalt között kérdeztük a játékosokat.

„Az én ötletem volt – válaszolta Nagy Viktor a kérdésre, ki találta ki, hogy a csapat összekapaszkodva hallgassa a Himnuszt a mérkőzés előtt. – Ez már a kieséses szakasz, úgy gondoltam, legyünk egységesebbek, és talán ez is hozzásegít minket a sikerhez. Remélem, így lesz a szerbek elleni negyeddöntőben is, a vízben is csak egymásba kapaszkodva, egymásban bízva tudjuk legyőzni őket.”

A csapatkapitány elmondta, a hollandok elleni 12–9-es siker egyfajta megkönnyebbülést jelentett, ugyanakkor nem gondolja, hogy a csapat megmutatta már azt, amit a világligán – akkor ezüstérmes lett a válogatott Budapesten –, és bízik benne, a negyeddöntőben viszont már sikerült kihozni magukból a legjobbat.

„Kicsit olyan, mintha döntő lenne, csak erre kell fókuszálni, mintha az utolsó mérkőzés jönne, és mindent bele kell adni” – tette hozzá Nagy Viktor.

A hollandok elleni siker egyik kulcsszereplője Vámos Márton volt, aki négy góljával a gárda vezére volt.

„Most viszonylag új a szerepköröm a válogatottban, mert bár már korábban is valamennyire vezérszerepet töltöttem be, azért ott voltak az idősebb játékosok, akik vállalták a hangadást és a pozíciót – jegyezte meg Vámos. – Dumi (Varga Dénes – a szerk.) mondta akkortájt, amikor Kásás Tamásék visszavonultak, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra megszokni a vezérszerepet. Ebben a fázisban vagyok, de tetszik a feladat, és élvezem.”

A fagylaltozás közben megjelent az olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó Imre Géza és felesége, az olimpiai ezüstérmes Kökény Beatrix kézilabdázó, illetve két gyermekük: a vendégek a délutáni női és a holnap a férfimeccsen a helyszínen biztatják a csapatot.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA
NEGYEDDÖNTŐ

Kedd, 17.00: Szerbia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
16 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
19 órája

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:18

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.11. 06:33

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
2025.07.10. 15:33

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:02

A férfi vízilabdatorna programja

Vízilabda
2025.07.09. 23:07
Ezek is érdekelhetik