Férfi vízi BL: tízgólos záró negyed, ikszelt az FTC Dubrovnikban

Vágólapra másolva!
2023.04.04. 20:13
null
Varga Dénesék egy pontot szereztek Dubrovnikban (Fotó: Dömötör Csaba)
Fordulatos mérkőzésen döntetlent játszott a Ferencváros a horvát Jug Dubrovnik vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának keddi játéknapján. A nagyszünetben egy góllal vezető FTC a harmadik negyedet 3–0-ra elvesztette, aztán a tízgólos záró játékrészben többször is előnyben volt a Fradi, a vége pedig 12–12 lett. Az OSC a spanyol Sabadell vendégeként háromgólos hátrányból egyenlített az utolsó negyedben, de aztán 9–8-ra kikapott.

Két másodpercen múlt, hogy a Jug Dubrovnik ugyanúgy járjon, mint az FTC-Telekom elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésein rendszerint szokott: hiába játszik jól, a végjátékban alulmarad. Nos, ezúttal az utolsó szó a horvátoké volt, akik legalább az egyik pontot otthon tartották.

A Ferencváros a zaklatott utazás ellenére is jól kezdett (a zöld-fehérek hétfőn tizennégy óra alatt értek Dubrovnikba a tervezett öt helyett), az első két negyedben a Jug csak futott az eredmény után, igaz, annak ellenére is sikerrel, hogy Vogel Soma két ötméterest védett. A harmadik negyedben aztán megállt a tudomány, a zöld-fehérek egyetlen gólt sem tudtak lőni, elszórták az emberelőnyeiket, és hiába volt jó az emberhátrányos védekezésük, akciógólokat kaptak, így aztán az egygólos előnyből kétgólos hátrány lett az utolsó nyolc percre.

Ami aztán gyorsan el is tűnt, csakhogy a sporik kipontozták Pohl Zoltánt, aki nagyon hiányzott védekezésben, távollétében a cserecenter Goran Grgurevic elkezdett fickándozni. A vendégcsapatból Luca Damonte lépett elő, akitől öt gólpassza után a védők folyton az átadásra számítottak, ő meg köszönte szépen a helyet, és kétszer is elsütötte a balosát. Úgy tűnt, hogy a harmadik találata a győztes gól is lesz egyben, hiszen már csak tíz másodperc volt hátra, a zöld-fehérek azonban nem figyeltek Franko Lazicra, aki kiegyenlített. A 12–12-es döntetlen a látottak alapján igazságos, de inkább a Ferencváros lehet bosszúsabb az elveszített két pont miatt.

A Genesys OSC Újbuda is bosszankodhat, mert volt esélye arra, hogy a hazai siker után idegenben is legyőzze a Sabadellt, de nem tudott élni a lehetőséggel. A spanyolok távoli lövéseire sokáig nem találtak ellenszert az újbudaiak, akik az első öt percben négy gólt kaptak, aztán a nagyszünetig már csak kettőt – összeállt a védekezés, egymást érték a blokkok és a labdaszerzések. Támadásban viszont ziccereket hibázott az OSC, amely Varga Dániel időkérése után lövésig sem jutott el, és Hárai Balázs látványos csavargólja ellenére sem tudott közelebb zárkózni.

A harmadik negyedet kihasznált emberelőnnyel, majd kivédekezett -hátránnyal kezdték az újbudaiak, ami jó ómennek bizonyult, mert hiába lépett el ismét hárommal a Sabadell, Angyal Dániel ejtésével 8–8-nál utolérte riválisát az OSC. A spanyolok sorra kapták a fórokat, azonban elkapkodták a befejezéseket, így az utolsó percben már a vezetésért támadhatott az OSC, ám Eduardo Lorrio Burián Gergely és Csacsovszky Erik lövését is hárította. A túloldalon Lévai Márton is védett egy nagyot, csakhogy a sarokdobás után, két másodperccel a vége előtt Francisco Valera éles szögből belőtte a győztes gólt – az OSC 9–8-as vereségével gyakorlatilag lemondhat a nyolcas döntőről.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
JUG DUBROVNIK (horvát)–FTC-TELEKOM 12–12 (2–2, 3–4, 3–0, 4–6)
Dubrovnik. V: Dervieux (francia), Gómez (spanyol)
JUG: Popadic – L. FATOVIC 2, F. LAZIC 3, Zuvela, Kakarisz, Jokovic 1, Krzic 1. Csere: Mozara, Zvono 1, Vukojevic, Biljaka 1, GRGUREVIC 3. Edző: Vjekoslav Kobescak
FTC: Vogel Soma – Argiropulosz, Vigvári Vendel 1, Varga Dénes 2, Ubovics 1, Vadovics V. 1, POHL 1. Csere: Merkulov, Nagy Ádám 1, Német T., JANSIK SZ. 2, DAMONTE 3. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 14/6, ill. 13/7
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Pohl (25. p.), Krzic (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Vjekoslav Kobescak: – Nagyon jó mérkőzés volt, elégedettek lehetünk az egy ponttal. Ugyan ezzel még nem jutottunk be a nyolcas döntőbe, de segíti a kvalifikációnkat. A teljesítményre és az elszántságra nem lehet panaszom, sokáig üldöztük a Ferencvárost, ám sosem adtuk fel. Remélem, a folytatásban is ilyen magas színvonalon játszunk.
Varga Zsolt: – Mindkét csapat kitett magáért, jó iramú, magas színvonalú meccset vívtunk. A hétfőnk nagyon nehezen alakult, ettől függetlenül jól kézben tartottuk a találkozót, akkor is visszajöttünk, amikor két góllal ellépett a Jug, és még fordítottunk is. Sajnálom a végét, tíz másodperc alatt nem szabad gólt kapnunk, ezt tudnunk kell, és tanulnunk kell belőle.

ASTRALPOOL SABADELL (spanyol)–GENESYS OSC ÚJBUDA 9–8 (4–2, 2–1, 2–2, 1–3)
Sabadell, 300 néző. V: Severo (olasz), Matijasevics (montenegrói)
SABADELL: LORRIO – AVERKA 2, Bustos, VALERA 3, D. Banicsevics, SANAHUJA 3, Cabanas. Csere: Blasco, Bonet, Bertran, Veich 1, Gil. Edző: Quim Colet
OSC: Lévai – MANHERCZ K. 1, Várnai, Vigvári Vince, Tóth M., ANGYAL 2, Burián 1. Csere: Salamon F. 1, Bundschuh 1, Hárai 1, Csacsovszky E. 1, Dala D. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 16/4, ill. 12/5
Kipontozódott: Bustos (20. p.), Vigvári Vince (24. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Csacsovszky E. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Quim Colet:
– A nyolcas döntőbe jutásra továbbra is álomként tekintünk, lépésről lépésre, meccsről meccsre haladunk. Három héten belül három nagy győzelmet arattunk, a Jug és a Barceloneta után az OSC-t is felülmúltuk. Fiatal játékosaim sokat tanulhatnak az ilyen mérkőzésekből, nekünk ez a legfontosabb.
Varga Dániel:
– Nem mondom, hogy uralta a találkozót, ám végig vezetett a Sabadell, amely megérdemelten nyert. A szívük vitte előre a játékosokat, viszont az eszükre nem hallgattak eléggé, ezért olykor rossz döntéseket hoztak. Negyven másodperccel a vége előtt azért támadhattunk, hogy előnybe kerüljünk, ehhez képest kikaptunk, de ilyen a vízilabda. A hátralévő mérkőzésekre a fejlődési folyamat részeként tekintünk.

További keddi mérkőzések
Spandau (német)–Marseille (francia) 11–9
Brescia (olasz)–Novi Beograd (szerb) 12–9

A csoport állása a 11. forduló után: 1. Brescia 28 pont, 2. Novi Beograd 25, 3. FTC 22, 4. Jug Dubrovnik 15, 5. Spandau 11, 6. Sabadell 10, 7. Marseille 7 (105–126), 8. OSC 7 (105–131)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik