Cs. M. 2021.03.02 15:19 Frissítve: 2021.03.02 21:37

Férfi vízi BL: kiélezett meccset nyert meg az FTC a Barceloneta ellen

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tavaszi folytatásán az FTC-Telekom 11–10-re legyőzte a CN Barcelonetát Budapesten, a Duna Arénában egy rendkívül fordulatos mérkőzésen.

Zalánki Gergő volt a mérkőzés legjobbja (Fotó: Balogh László)

A csoportban ősszel minden csapat három mérkőzést játszott, az FTC 6, míg a Barceloneta 9 ponttal zárt. A hannoveri nyolcas döntőbe ebből a csoportból négy együttes jut be, az egyik azonban biztosan a jövőbeli házigazda, az eddig pont nélkül álló Hannover lesz. 

A Varga Dénest és Vámos Mártont nélkülöző Ferencváros szerzett vezetést, ezt követően azonban két hatalmas Álvaro Granados gólnak is köszönhetően 3–1-re ellépett a spanyol csapat. Az első negyed végén Zalánki Gergő szerzett még egy szenzációs gólt, így feljött egyre az FTC.

A második játékrészt gyors találattal indította a Barceloneta, majd egy újabb Zalánki bombagóllal zárkózott a Fradi. Ezt követően a spanyolok többször is elléptek kettővel, az FTC azonban mindig zárkózott egy góllal – végül 6–5-s vendég előnnyel fordultak szünetre a felek.

A harmadik negyedet parádésan kezdte a Fradi, kevesebb mint három perc után feljött 7–7-re, majd esélye volt vezetést szerezni, de a spanyolok kapusa hárított, majd ellépett 9–7-re a Barceloneta. A harmadik negyed végén két gyors gólt szerzett a Fradi, így ismét egyenlített.

Az utolsó játékrészben közel öt perc kellett az első gólhoz, amit a spanyolok szereztek (9–10). Három perccel a vége előtt a szenzációsan játszó Zalánki kiegyenlített, majd Sedlmayer Tamás a vezetést is megszerezte a Fradinak. A magyar együttes ezt az előnyt meg tudta tartani, így legyőzte a spanyolokat.

A nap második mérkőzésén a német Hannover megerőltetés nélkül győzött a grúz Dinamo Tbiliszi ellen, amely az első három negyedben képtelen volt gólt dobni. A csoport harmadik meccsén a Brescia 11–6-ra legyőzte a Jadran Hercegi Novit.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. TORNA (BUDAPEST)

FTC-TELEKOM–CNA BARCELONETA (spanyol) 11–10 (2–3, 3–3, 4–3, 2–1)
Duna Aréna,
zárt kapuk mögött. V: Dervieux (francia), Zwart (holland)
FTC:
GÁRDONYI – Fekete G. 1, Pohl, FUNDULISZ 3, Mezei, ZALÁNKI 3, SEDLMAYER 2
Csere:
Nyíri B., JAKSICS 2, Német T., Vigvári Vendel, Jansik Sz. Edző: Varga Zsolt
BARCELONETA:
López Pinedo – Famera, Munarriz 2, PERRONE 3, Bodegas 1, Larumbe 1, F. Fernández
Csere:
GRANADOS 3, M. Alekszics, De Toro, Mallarach, Busto. Edző: Jesus Martín
Gól – emberelőnyből:
10/5, ill. 9/4
Gól – kettős emberelőnyből:
1/1, ill. –
Kipontozódott:
Pohl (28.p)
MESTERMÉRLEG

Varga Zsolt:
– Figyelembe véve, hogy a csapat min ment keresztül az előző hetekben, ez hatalmas győzelem, és nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Nagyon rossz volt látni a szenvedésünket a négy nappal ezelőtti, BVSC elleni meccsen, de fel kellett mérnem, hol tartanak a betegségből visszatérő játékosaink. A vereséggel megfizettük az árát, de megérte – ezúttal mindenki kihozta magából a maximumot, és hozzátette a magáét a győzelemhez.
Jesus Martín:
– Elismerésem a Ferencvárosnak, kihozták a maximumot ebből a mérkőzésből. Nem voltunk elég gyorsak, nem találtuk a ritmusunkat, talán az előző napi rettenetes utazás miatt volt ez, hiszen tizenkét óra alatt jutottunk el Budapestre. De igazából nem kereshetünk kifogásokat, a Ferencváros meghatározó játékosai nélkül győzött le minket. Előfordulhat, hogy a játékosaim könnyebb meccsre számítottak az ellenfél hiányzó pólósai miatt...

Waspo Hannover (német)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 10–3 (2–0, 2–0, 3–0, 3–3)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Brescia (olasz) 6–11 (1–4, 2–1, 0–2, 3–4)

Az állás: Az állás: 1. Barceloneta 9 pont (51–30), 2. FTC9 (48–28), 3. Brescia 9 (42–30), 4. Hannover 3 (35–50), 5. Jadran HN 3 (28–44), 6. Tbiliszi 3 (28–50)

2021.04.05 22:42:01

Vízilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Pék Gyula nem volt akárki. Legyen elég annyi, hogy a KSI mestereként nyolc későbbi olimpiai bajnokot pallérozott, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Märcz Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Varga Zsolt és Vári Attila is tanítójának vallja.

2021.03.11 15:32:42

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Alberto Munarriz a fájdalmas ötöspárbaj ellenére a budapesti Eb-ezüstöt tartja egyik legnagyobb sikerének.

2021.02.28 22:09:01

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Aki a pécsi pólósokkal nyer ifikupát, tud valamit.

2021.01.23 22:00:33

Vízilabda LAKNER GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A legnagyobb feladatokra is megérett.

2021.01.23 19:07:05

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

A magyar válogatott végig vezetve győzte le a házigazdát, ezzel megváltva a tokiói repülőjegyet.