Férfi vízi BL: félnapos buszozás után hat meccs vár az OSC-re

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2021.09.23. 08:38
null
Varga Dániel az első két hely valamelyikére várja csapatát Podgoricában (Fotó: Tumbász Hédi)
Elkezdődik a nemzetközi kupaidény az OSC férfi vízilabdázóinak, akik nem szeretnének meglepetéscsapat lenni.

 

Őrült rohanás lesz a 2021–2022-es nemzetközi kupaidény, legfőképpen a mindent félbevágó májusi világbajnokság miatt. Így aztán az OSC Újbuda négy tétmeccset követően máris a Bajnokok Ligája selejtezősorozatának első körében ugrik medencébe Podgoricában. Amiatt persze felvonhatjuk a szemöldökünket, hogy a világ legerősebb bajnokságaként számon tartott ob I ezüstérmesének már az első kanyarban játszania kell többek között a litván, a török és a portugál bajnokhoz hasonlóan, de hát ez a feladat, ezt kell megoldani.

„Kisebb-nagyobb betegségek miatt nagyon kevés olyan edzésünk és mérkőzésünk volt, amelyen minden játékosom ténylegesen a rendelkezésemre állt – adott helyzetjelentést Varga Dániel, az OSC vezetőedzője. – Ez érzékenyen érintett minket, mert a felkészülés első néhány hetében alapvetően fizikai munkát végeztünk, és a gyakorlás az elmúlt napokban kezdődött volna el, de mivel nem volt teljes a csapatunk, ezek csak óvatos gyakorlások voltak. Bízom benne, hogy Podgoricában egyrészt teljes kerettel tudunk kiállni, másrészt meccsről meccsre képesek leszünk fejlődni. A fő cél a továbbjutás, azon belül is az első két hely valamelyikének megszerzése, de közvetlenül ezután jön a folyamatos fejlődés, mert a győzelmi kényszer mellett fejlődési kényszer is van rajtunk.”

Az OSC a horvát Jadran Split, a görög Apollon Szmirnisz, a montenegrói Jadran Herceg Novi, az orosz Szintyez Kazany, a litván EVK Zaibas és a török Enka Istanbul ellen ugrik medencébe, a csoportból az első négy helyezett jut tovább. Mivel a második selejtezőkörben az első két helyezett kedvezőbb kiemelést kap, így nagy jelentősége van a végső helyezésnek.

„Az ellenfelek játékosállománya alapján tudok magamban erősorrendet felállítani, de ez fikció, minden a helyszínen derül majd ki – jelentette ki Varga Dániel. – Arról nem is beszélve, hogy a körülmények is befolyásolják valamennyire a teljesítményt, nekünk azért félnapos buszozással kezdődik a torna. Sok az ismeretlen tényező, éppen ezért a saját együttesem játéka kerül fókuszba.”

A torna ugyan már szerdán elkezdődött, az OSC viszont csak csütörtökön ugrik medencébe. Négy nap alatt összesen hat mérkőzés vár rá, ami nem mindennapi kihívás.

„Kemény a program, ugyanakkor az előző idényben is lenyomtunk öt nap alatt öt meccset a selejtezősorozatban – mondta a vezetőedző. – Azt az időszakot nem a legsikeresebben, de elég jól éltük meg, és nagyon nagy hozadéka volt ennek a későbbiekben.”

Az OSC a legutóbbi évadban nem jutott fel a BL-főtáblára, ám sokakat meglepve a bajnokságban és az Eurokupában is a döntőig menetelt. A két ezüstérem után sok minden lehet a gárda, meglepetéscsapat azonban már aligha.

„Inkább azt mondanám, hogy nem szeretnénk meglepetéscsapat lenni, mert az elég nagy visszaesést jelentene – fogalmazott Varga. – Nagyon hízelgő jóslatokat hallani arról, hogy az OSC-t hová várják ebben a kiírásban, de ezek a modellek azt feltételezik, hogy a játékosaim nagy része a teljesítőképességéhez közel játszik – akárcsak legutóbb. Ha »csak« oda el tudunk jutni, hogy a játékosaim közel a tudásuk legjavát legyenek képesek nyújtani az idény lényeges részében, akkor ismét nagyon szép eredményeket érhetünk el. Az újabb bravúrhoz azonban ugyanannyi munka, tudás és szerencse kell, nyilván azon dolgozunk, hogy ez így is legyen, csak hát semmi sem jön automatikusan.”    

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK,
1. SELEJTEZŐKÖR

A-csoport (Savona): Montpellier WP (francia), VK Primorac Kotor (montenegrói), RN Savona (olasz), CN Terrassa (spanyol), Vitoria Guimares (portugál), AZS UW Warszawa (lengyel)
B-csoport (Podgorica): GS Apollon Szmirnisz (görög), Enka Istanbul (török), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Jadran Split (horvát), OSC ÚJBUDA, Szintyez Kazany (orosz), EVK Zaibas (litván)
AZ OSC PROGRAMJA
Csütörtök 9.00: Apollon Szmirnisz (görög)
Csütörtök 20.30: Szintyez Kazany (orosz)
Péntek 20.30: Jadran Split (horvát)
Szombat 9.00: EVK Zaibas (litván)
Szombat 20.30: Enka Istanbul (török)
Vasárnap 10.45: Jadran Herceg Novi (montenegrói)     

Szerdán játszották:     
Szmirnisz–Kazany 15–12
Split–Herceg Novi 15–10
Istanbul–Zaibas 18–9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik