Férfi vízi BL: döntetlent játszott a Szolnok – még nincs meg a továbbjutás

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.09. 20:33
null
Angyal Dániel három gólig jutott (Fotó: Nagy Balázs/Új Néplap – archív)
A Szolnok 13–13-as döntetlent játszott házigazdaként az olasz Savonával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a négyes torna második napján.

 

A magyar bajnok, az előző idényben Eurokupa-győztes csapat – amelyben az olimpiai bronzérmes Angyal Dániel, illetve Kristijan Milakovic is háromszor volt eredményes – a zárónegyedben öt perccel a vége előtt még két góllal vezetett, de nem tudta megszerezni a továbbjutása biztosításához szükséges három pontot.

A Szolnok vasárnap a görög Vuliagmeni ellen ugrik medencébe.

A csoportokból az első két helyezett jut a harmadik selejtezőkörbe, ahol nyolc csapat a főtábláért játszik majd.

VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
C-CSOPORT (Szolnok)
Szolnoki Dózsa–Savona (olasz) 13–13
(4–2, 3–4, 4–4, 2–3)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Vuliagmeni (görög) 11–11 (2–5, 2–1, 4–3, 3–2)

KORÁBBAN
E-CSOPORT (Noisy-le-Sec)
OSC Újbuda–CN Terrassa (spanyol) 8–7
(4–2, 1–2, 2–1, 1–2)

Legfrissebb hírek

Egy hónap alatt rendezik mindhárom szakaszt a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
19 órája

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

Hihetetlen módon bukták el a görög férfi pólósok a végjátékban a vb-döntőbe jutást – videó

Vizes vb 2025
2025.07.22. 13:14

Szerbia vár a magyar válogatottra a férfi póló-vb elődöntőjében

Vizes vb 2025
2025.07.20. 14:25

A szingapúri vízilabda-válogatott történelmi sikert ért el a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.20. 10:04

Férfi vízilabda: az emberhátrányos védekezés dönthet a horvátok elleni vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 07:17
Ezek is érdekelhetik