A ZTE bejelentette a 17 éves tehetség érkezését

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.02.16. 10:11
null
Petrók Viktor a ZTE játékosa lett (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszeg labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be Petrók Viktor szerződtetéséről.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a ZTE még a szombati átigazolási határidő lejárta előtt megállapodott a 17 éves középpályás, Petrók Viktor szerződtetéséről, akinek az átigazolását az adatbank.mlsz.hu már rögzítette is. Petrók 2022 óta a Honvéd játékosa, ebben az idényben 16 meccsen szerepelt az NB III-as csapatban. 

Hétfő délelőtt a klub is bejelentette a fiatal játékos érkezését, de arról nem számolt be, hogy Petrók mennyi időre kötelezte el magát.

„Nagyon boldog voltam, amikor értesültem erről a lehetőségről, hiszen az idény kezdetétől követem a klubot, amely mutatott játékstílusa miatt már nyár óta kifejezetten szimpatikus volt számomra. A felvázolt projektnek nagyon szívesen leszek a részese” – olvasható Petrók nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Akpe Victory (Akpe Victory Maduabuchukwu, nigériai, FK Banga – Litvánia), Lucas Alfonso (argentin, Talleres – Argentína), Nicolás Elosú (Nicolás Elosú Larumbe, argentin, Racing Club II – Argentína), André Ferreira (portugál, Sporting Braga B – Portugália), Garai Zétény (FC Ajka), Harangi Aiden (amerikai-magyar, Eintracht Frankfurt II – Németország), Marlon Santos (brazil, Juventude – Brazília), Petrók Viktor (Bp. Honvéd), Skribek Alen (Paksi FC, kölcsön után végleg), Guilherme Teixeira (Juventude –Brazília)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: – 
Az utánpótlásból vagy a második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Divaio Bobson (holland-suriname-i) 
Kiszemeltek: Fernando Vera (paraguayi, Corinthians – Brazília)
Távozók: Bakti Balázs (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Bodnár Gergő (Újpest FC), Klausz Milán (MTK Budapest, onnan kölcsönben Kazincbarcika), Krajcsovics Ábel (Újpest FC), Nagy Zsombor (Kolorcity Kazincbarcika), Nyíri Vince (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók:  Garai Zétény (Ajka – kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Diego Borges (brazil, Sporting Kansas City – Egyesült Államok) 


 

 

Legfrissebb hírek

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
23 órája

Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:49

Van miért törleszteniük a zalaiaknak; többen is lehetnének a Bozsik Arénában, de...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55