Magyari Alda: Nem akarom elvesztegetni az időt, amit a gyermekemmel tölthetek

R. P.R. P.
2026.01.15. 18:44
null
Fotó: Török Attila
A női vízilabda Európa-bajnokság után visszatérhet Magyari Alda. Az olimpiai bronz-, világbajnoki ezüstérmes kapus a tervek szerint a III. Kerületi TVE csapatában védhet majd az élvonalbeli magyar bajnokságban. Alda tavaly januárban jelentette be, hogy gyermeket vár, most pedig öt hónapos kislányával volt a Nemzeti Sportrádió vendége.

 

„Nagyon szerettem volna fiatalon anyuka lenni, de tudtam azt is, hogy szeretnék vízilabdázni is. A párizsi olimpiáig mindent a pólónak rendeltem alá, arra törekedtem, hogy a legjobb lehessek Párizsban, hogy a válogatott újra érmet szerezzen – sajnos, ez nem sikerült.”

„Nem mondom azt, hogy most úgy edzek, mint a gyermekvállalás előtt. Őszintén bevallom, lehet, hogy már nem is szeretnék, mert nem akarom elvesztegetni az időt, amit Narával tölthetek. Ahogy most edzek meg majd játszok, az egyelőre jó. Még nem mondom azt, hogy nem szeretnék ennél többet, de majd meglátjuk, hogyan jön vissza ez az egész, és hogy Narus hogyan reagál erre.”

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg. 
 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
5 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
2026.11.03. 20:17

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
2026.11.03. 08:38

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2026.11.02. 06:42

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51

Vízilabda: szoros a góllövőverseny a fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.10.31. 12:53

Petrovics Mátyás: Mindenkit segíteni kell a céljai elérésében

Utánpótlássport
2026.10.30. 16:39

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14