Férfi vízilabda Eb: jövő hét elején újabb kétnapos edzőtáborban a magyar keret

2025.11.18. 11:42
null
Fotó: Árvai Károly, archív
A decemberben kezdődő Európa-bajnoki felkészülés előtt jövő hétfőn és kedden kétnapos összetartáson vesz részt a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Varga Zsolt szövetségi kapitány 23 játékost hívott meg. Ezúttal – a tervek szerint – két légiós is ott lesz a Duna Arénában: Angyal Dániel, valamint az eddig a korosztályos válogatottakban szereplő Leinweber Olivér, aki nyáron szerződött Savonába, és jelenleg vezeti az olasz bajnokság góllövőlistáját.

„Azon túl, hogy a szokott mederben folyik majd a munka, vannak olyan játékosok, akiknél a most mutatott teljesítmény alapján döntöm el, kapnak-e meghívót a bővebb Eb-felkészülési keretbe” – árulta el Varga Zsolt a magyar szövetség honlapján.

A kontinenstorna január 10. és 25. között lesz Belgrádban, a magyarok a csoportkörben Máltával, Franciaországgal és Montenegróval találkoznak.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Csoma Kristóf (Endo Plus Service-Honvéd), Gyapjas Viktor (BVSC-Manna ABC), Mizsei Márton (Vasas-Plaket), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Olympiakosz SFP – Görögország), Batizi Benedek (BVSC-Manna ABC), Csacsovszky Erik (BVSC-Manna ABC), Dala Döme (Vasas-Plaket), Ekler Bendegúz (Endo Plus Service-Honvéd), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Manna ABC), Leinweber Olivér (RN Savona – Olaszország), Lugosi Csongor (FTC-Telekom), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Mészáros Mátyás (BVSC-Manna ABC), Nagy Ákos (FTC-Telekom), Simon Henrik (Endo Plus Service-Honvéd), Szalai Péter (Vasas-Plaket), Tátrai Dávid (BVSC-Manna ABC), Varga Vince (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom)

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Bízom benne, hogy egy újabb döntőben segít a tapasztalatunk

Vízilabda
2026.08.02. 08:54

Vigvári Vendel: Szomorúak vagyunk, de igyekszünk a pozitívumokat is figyelembe venni

Vízilabda
2026.07.28. 12:03

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
2026.07.23. 14:24

Vízilabda: Fekete Gergőék 20 gólt dobtak Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.17. 14:04

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
2026.07.05. 08:43