Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

„Már megint?” – kérdezett vissza az egyik kedves ismerősöm, amikor szóba hoztam a szingapúri vizes világbajnokságot. Jogos a felvetés, mégiscsak három éven belül a negyedik vb-t rendezik meg, a párizsi olimpia előtt olyannyira feltorlódtak az események, hogy csak kapkodtuk a fejünket.

A kerethirdetésnél rendszerint hasonló érzésem volt: fontos világverseny következett, újra meg újra bizonyítani kellett. Három éve a budapesti rendezés miatt övezte kiemelt figyelem a világbajnokságot, a következő nyáron az olimpiai kvótaszerzés esélye szolgáltatta a beszédtémát. A férfiaknak sikerült (nem mellesleg arany is került a zsákba Fukuokában), a hölgyeknek akkor még nem, vagyis az eindhoveni Eb-n, majd a dohai vb-n is nagy tét forgott kockán. Így jutottunk el a párizsi olimpiáig, amelynek aligha kell külön ecsetelni a jelentőségét.

Az előző ciklus végén különböző okokból a feje tetejére állt a versenynaptár: olyat sem látott még a világ, hogy egymást követő hónapban rendezzenek Európa- és világbajnokságot… Előbbire a férfiválogatottat irányító Varga Zsolt a terhelést optimalizálandó és a fejlődést elősegítendő csikócsapattal utazott, amely meghálálta a bizalmat, emlékezetes teljesítménnyel végzett a legjobb négy között.

Nem gondoltam volna, de másfél évvel később ismét szóba került a horvátországi kontinenstorna, a szövetségi kapitány ugyanis úgy fogalmazott, az akkori döntés is kellett ahhoz, hogy Szingapúrban jó néhány fiatal tehetség lehetőséget kapjon. Bemutatkoztak a nagyszínpadon, hatásos volt az antré, ugyanakkor azt is látták, miben kell még javulniuk, hogy egyszer hozzájuk mérjék magukat az újoncok.

Ez még persze odébb van, de valami azt súgja, hogy már most nagyot dobbantanak a fiataljaink. A női válogatottban tizennyolc-tizenkilenc éves játékosok is bizonyíthatnak, ami elsőre meglepőnek tűnhet, ám aki ismeri a lányokat és végigkövette a fejlődésüket, aligha csodálkozik Cseh Sándor döntésén. Szerethető egyéniségek alkotják a csapatot, egy kis mókázásért sem kell a szomszédba menniük, viszont ha munka van, akkor munka van – ezt maguktól is tudják.

Úgy tartják, teher alatt nő a pálma, a magyar vízilabdázóktól így is, úgy is sokat vár a közvélemény, ám ha van nagy torna, amelyen felszabadultan játszhatnak a csapatok, az éppen a szingapúri. Elszántan, motiváltan – de nyomás nélkül.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!